Akiket megihletett Czetz János életútja

2022. március 15., kedd, Közélet

Meghitt, hangulatos ünnepségen díjaztak kedd délelőtt Sepsiszentgyörgy főterén 16 háromszéki diákot, akik alkotásaikkal arra a rajzpályázatra jelentkeztek, melyet a Czetz János-emlékév kapcsán hirdetett meg a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet partnerségben a Vadon Egyesülettel. Velük együtt több mint 160 diákot ihletett meg és késztetett alkotásra a 200 évvel ezelőtt Gidófalván született Czetz János, az 1848-49-es szabadságharc legifjabb tábornokának életútja.

  • Czetz János emlékét idéző gyermekrajzok Sepsiszentgyörgy főterén. Fotó: Albert Levente
    Czetz János emlékét idéző gyermekrajzok Sepsiszentgyörgy főterén. Fotó: Albert Levente

A Liszt Intézet még február végén hirdette meg „Fegyverbe a magyarság védelmére!” – Gidófalvától Buenos Airesig című pályázatát, s arra buzdította a diákokat, hogy képzeljenek el, majd rajzoljanak le egy epizódot Czetz János honvédtábornok kalandos életéből, aki a kitűnő stratéga, Bem apó táborkari főnöke, s ugyanakkor elismert térképész és földmérő is volt. A felhívásban egyebek mellett arra is emlékeztettek, hogy a szabadságharc után egyedülálló pályaíve Argentínáig repítette a tábornokot, ahol Juan Fernando Czetz néven lett az argentin hadsereg szervezője. A kezdeményezők a diákok munkáját egy Czetz-kisokossal is segítették, ebben a tábornokkal kapcsolatos főbb tudnivalókat közölték a pályázókkal.

Czetz János életútját a díjazás alkalmával Magyarósi Imola, a Vadon Egyesület elnöke ismertette. Demeter János, az egyesület ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Czetz a messzi Buenos Airesben nyugszik, tulajdonképpen „minden nap itt van velünk, különböző helyein Háromszéknek, egy almafa formájában, csak ezt kevesen tudják” - mutatott rá. A Czetz-almafát Budai József nemesítette ki a honvédtábornok emlékére, és ezekből még néhány példány él a falvakban - mondta, s arra biztatta a gyermekeket, ha valahol nagyszüleik kertjében rábukkannak a Czetz-almára, nagyon vigyázzanak rá, adjanak belőle másoknak is oltóágat. „Különböző formában élnek velünk a hőseink, és ezért fontos vigyázni mindenre, ami az emlékükhöz köt” – hangsúlyozta Demeter János.

Pál Wendel animációs szakember, a kiírás technikai koordinátora úgy értékelte, „a pályázatnak nincsenek vesztesei és győztesei, itt mindenki alkotott, a legjobb tudása szerint” és ezért köszönetet mondott a szervezők nevében, végül azokat a kritériumokat vázolta, mely alapján elbírálták a beérkezett munkákat.

A zsűri által legjobbnak tartott alkotásokból a főtéri kőszínpad mellett nyílt kedden szabadtéri tárlat, az elismeréseket is itt adták át a megjelent pályázóknak, míg a megyei könyvtár Gábor Áron Termében egy szélesebb körű válogatás is megtekinthető volt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1430
szavazógép
2022-03-15: Belföld - :

Kormány- és államfői üzenet március 15-re: tisztelet a magyar identitás és értékek iránt

Nicolae Ciucă miniszterelnök a magyar közösség identitásának és értékeinek tiszteletben tartásáról biztosította a maga és kormánya nevében magyar nemzetiségű polgártársait március 15-ei üzenetében. Klaus Iohannis államfő is üzent a magyar közösségnek, egyebek mellett méltatva a közösség jelentős szerepét az ország fejlődésében, illetve szorgalmukat és a folyamatosan életben tartott hagyományaikat, melyek révén a magyarok Európa kultúráját és az emberiség örökségét gazdagították.
2022-03-15: Közélet - Farkas Réka:

Ünnep Sepsiszentgyörgyön: Erőt gyűjteni az emlékezésből

A hőseinkre való emlékezésből, példájukból kell erőt merítenünk a kitartáshoz és alázatot a hálához, hogy szülőföldünkön béke van, családjaink biztonságban vannak, és bármilyen nehéz időket is éljünk, szabadok vagyunk – hangzott el kedden délután Sepsiszentgyörgy március 15-i ünnepén, mely idén nem a díszes szónoklatokról szólt – az egyetlen, aki beszédet mondott, a város polgármestere volt – sokkal inkább a fiatalokról, zenével, tánccal, verssel ők mutathatták meg, mit jelent számukra a magyar forradalom, a szabadság.