A botokkal, fejszékkel, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román anyanyelvű polgárok Sáromberkén halálra gázolták Gémes Istvánt, három kiskorú gyermek édesapját, Nagyernyében a 64 éves Csipor Antalt – további három személyt súlyosan megsebesítettek –, Marosvásárhely főterén pedig a teremiújfalusi 55 éves Kiss Zoltánt. A támadók között volt a libánfalvi Mihăilă Cofaru is, aki a március 20-ai összecsapás során súlyos sérülést szenvedett. Az ír televízió által készített felvételeken egy zöld szvetteres férfi látható, amint a földön fekszik. A következő képsorokon egy alak vehető ki, aki hastájékon rúgta, egy másik, aki a tüntetésen használt táblát a fejéhez vágta. Miközben a március 19-ei támadás, a Sütő András elleni gyilkossági kísérlet, a három halálos gázolás egyetlen tettesét sem ítélték el, a Mihăilă Cofaru elleni rúgások állítólagos szerzőit nagy erőkkel próbálták azonosítani. Ilyen előzmények után tartóztatták le a magyarországi idénymunkából hazatérő 51 éves Cseresznyés Pált. (…) Egyetlen orvosi látlelet sem bizonyítja, hogy Cseresznyés Pál rúgása életveszélyes sérülést okozott volna Mihăilă Cofarunak. Mindezek ellenére Cseresznyés Pált és Barabás Ernőt (az utóbbit távollétében) tíz-tíz évi börtönbüntetésre és közel egymillió lej kártérítésre ítélte a Maros megyei törvényszék. (…)
 

Kollektív bűnösség?

Ezzel a véres, halálos áldozatokat követelő 1990. márciusi marosvásárhelyi események magyar és cigány elítéltjeinek száma 47-re emelkedett! Közben a bíróságnak arra is volt gondja, hogy a védelem egyik koronatanúját, a Mihăilă Cofarut bekötöző Seres Máriát – tanúvallomásában azt állította, hogy a földön fekvő, zöld szvetteres férfi nem Cofaru volt! – egyévi börtönbüntetésre ítélték. (Elvált a férjétől, s a megítélt gyermektartási díjat nem fizette ki, s ezért egyévi börtönbüntetéssel sújtották.)

1990. július 7-én a Horia Iancu Banciu elnökből, Florin Stoica bíróból, Ioan Luca ügyészből és Aurica Ionescu írnokból álló bírói testület úgy olvasta fel az ítéletet, mintha valamennyi élő és mozgó magyarra mondanák ki a kollektív bűnösség bélyegét. (…)

A négy oroszhegyi székely, Nagy István, Ambrus Pál, Nagy Imre, Vass-Kiss Előd 15-től 20 évig terjedő börtönbüntetése már sejtette, hogy a kisebbségi, elsősorban romániai magyar vádlottak ellen a bíróság minden esetben egyoldalú ítéleteket hoz. Mindezek ellenére a romániai magyarságnak nem sikerült megtalálnia a tiltakozás hatékony eszközeit.
 

A vád képére és hasonlatosságára

1992. július 2. Már előzetesen elterjedt a hír, hogy újra levetítik az ír tévéfelvétel világot bejárt képsorait. A vetítés időpontját nem ismerte senki. Az időpont megállapítása a bíróság sajátos privilégiuma volt, így történhetett meg, hogy a sajtó képviselői távol maradtak a nagy eseménytől.

– Nem veszítettek sokat! – hangsúlyozta Mihály Sándor védőügyvéd. – Ugyanis a filmet a vád képére és hasonlatosságára vagdosták! A filmből egyszerűen kimaradt az a rész, amikor a botokkal, fejszékkel felfegyverzett görgényvölgyiek áttörik a rendőrkordont, megtámadják a békésen tüntető magyarokat s bevonulnak a megyei prefektúra előterébe.

Ehelyett csak azok a képsorok láthatók, amelyeken a magyarok ellentámadásba lendülnek s a Grand Szálló környékéig követik a támadókat. A Cseresznyés-per több mint egyéves tárgyalássorozatának befejező szakaszában is a magyarok elleni pogrom eltussolásával, teljes megváltoztatásával voltak elfoglalva az igazság „felkent” katonái. (…)

Luca Ioan ügyész például azzal kezdte a sajátos „logika” szerint felépített vádbeszédét: „Gyilkosság megbocsátani annak, aki embert ölt! ” A „gyilkos” tehát az, aki védi az életét, nem pedig az, aki magyart ölni jött Marosvásárhelyre! Ezeken a pereken egyetlen említés sem történik 1990. március 19-éről, amikor az autóbuszokkal behozott görgényvölgyiek kiverték Sütő András szemét, 27 embert súlyosan megsebesítettek! Egyszerűen „megfeledkeznek” arról, hogy azon a végzetes március 20-án Ioan Covaci, Marin Preda és Ioan Butilcă halálra gázolta Gémes Istvánt, Csupor Antalt és Kiss Zoltánt! Ioan Luca ügyész cinikusan meg is jegyezte Mihály Sándor ügyvéd védbeszédére, hogy az említett gázolások „nem tartoznak a Cseresznyés-per anyagához”. (…) „A vádlottak tettét súlyosbítja – hangsúlyozta Ioan Luca ügyész –, hogy az áldozat védtelen feküdt a földön.”

Itt jön közbe tehát az a csúsztatás, amiről Sütő András megcáfolhatatlanul említést tesz: a gyilkosokat, a felbérelt, leitatott, felfegyverzett görgényvölgyieket megpróbálják az ártatlan áldozat szerepébe gyömöszölni. (…) A marosvásárhelyi orvosi látlelet egyértelműen bizonyítja, hogy Mihăilă Cofaru súlyos alhasi sérülését a hátába behatoló hegyes tárgy okozta. Az egy évvel később Bukarestben a Mina Minovici Intézet által kiadott bizonylat azt próbálja elhitetni – a videofelvétel alapján!?? –, hogy minden bajok okozója Cseresznyés Pál „végzetes rúgása” volt.

Jung Ildikó védőügyvéd okosan felépített érvekkel bizonyította, hogy a vád egyetlen állítása sem áll a lábán: nincs olyan orvosi látleletet, amely egyértelműen bizonyítaná, hogy Cseresznyés Pál, illetve a távollétében vád alá helyezett Barabás Ernő rúgása okozta volna a súlyos testi sérüléseket! A hamis tanúként gyakran szerepeltetett Moga Toader is azt vallotta, hogy az a rúgás, amelyet Mihăilă Cofaru Cseresznyés Páltól kapott, simogatásnak számít a korábbi ütések mellett.

Ebben a perben a bizonyító dokumentumok, a védelem érvei csupán meghallgattattak, de figyelemre sem méltatták őket. Hiába állított össze az RMDSZ egy filmet, amely félreérthetetlenül bizonyítja, hogy autóbuszokkal, felfegyverkezve érkeztek a görgényvölgyiek Marosvásárhelyre, hogy a rendőrség kivezényelt képviselői kezet fogtak az autóbusz vezetőjével – úgymond ráirányították a megfelelő útvonalra. A bíróságot és az ügyészséget egyetlen gondolat foglalkoztatta és foglalkoztatta: hamis tanúk, nem létező dokumentumok segítésével bebizonyítani, hogy itt a magyarok a támadók, a románság pedig ártatlan szenvedő alanya az eseményeknek. (…) Így fogalmazódott meg s terebélyesedett tárgyalásról tárgyalásra a marosvásárhelyi törvényszék által kiagyalt „vád”, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölési kísérlet, a közrend és a közerkölcs megsértése, amelyekért a büntető törvénykönyv hét év hat hónaptól tíz évig terjedő börtönbüntetést ír elő. Cseresznyés Pál esetében a maximális büntetést alkalmazták.
 

Ceauista módszerek

Mindez ismételten bizonyítja, hogy a ceauista szörnydiktatúra megdöntése után az érintetlenül hagyott, a hatalom szolgálatában álló bíróság ugyanazokat a módszereket használja, mint amilyeneket a diktátor idején már egyszer tökélyre emeltek. A jogos önvédelem ténye ezeken a tárgyalásokon fel sem merülhet! Ehelyett viszont széles nyilvánosságot kapnak a minden képzeletet felülmúló fantazmagóriák. Borz Grigore ügyvéd, a vád képviselője például azt állította, hogy 1990. március 20-án csak a magyarok lobogtatták a kivágott címerű zászlókat, mert az a bizonyos lyuk a román zászló közepén Románia szívét, az Erdély nélküli Romániát szimbolizálja. (…)

Grigore Borz ügyvéd odáig ment a magyarság kollektív elítélésében, hogy 1990. március 20-át – Vuță Aurél „tanúra” hivatkozva – az RMDSZ által szervezett és vezetett katonai akciónak minősítette. A rá jellemző logikai ficammal próbálta elhitetni, hogy félremagyarázás az az állítás, miszerint Cseresznyés Pál a többi 15 ezer marosvásárhelyi magyarral a kisebbségi jogokért, a magyar iskolákért tüntetett. Romániában minden tökéletes, minden nagyszerű, a kisebbségek a világ legkivételezettebbjei. Aztán hallhattunk olyan vádakat, hogy a Nemzeti Egységtanács vezetését a magyarok vették át, hogy azt a bizonyos sokadalmi rendőrkordont nem is a görgényvölgyiek, hanem a Nyárád mentiek törték át.

Ezt követően tanúi lehettünk Mihăilă Cofaru megdicsőülésének: a libánfalvi „hős” soha nem támadt a magyarok jogaira! Grigore Borz vádbeszédének végére azzal tette fel a koronát, hogy kijelentette: egyetlen románnál sem volt ütő-, vágó-, szúrófegyver!
 

Az igazság elleni merénylet

Mihály Sándor, Jung Ildikó és Veres Gyula védőbeszéde éppen ezért vált valóságos vádbeszéddé. Az eltelt két és fél esztendő igazságtalan ítéleteinek, szélmalomharcainak minden keserűsége ott vibrált ezekben a vallomásokban. Mihály Sándor tételesen is kimondta a romániai magyarság egészének véleményét: az események összefüggéséből kiragadva, a magyarság elleni frontális támadásként akarják felhasználni a Cseresznyés Pál elleni kirakatpert. Okosan érvelve hivatkozott arra, hogy a hírhedtté vált Judea ezredes is – akire Sütő András védelmét bízták –­ szorultságában bevallotta, a Népújságban is leközölte, hogy a görgényvölgyiek felfegyverkezve, harcra készen jöttek Marosvásárhelyre. Ezt követően vasvillákkal, botokkal, fejszékkel, dorongokkal támadtak a békésen tüntető magyarokra.

– Minden olyan próbálkozás – hangsúlyozta Mihály Sándor –­, amely mellőzni próbálja ezt a tényt, valamint azt, hogy 1990. március 19-én ugyanazok a görgényvölgyiek feldúlták az RMDSZ székházát, megvakították Sütő Andrást, súlyosan megsebesítették a padlásra menekült magyarokat – az igazság ellen elkövetett merénylet. Az igazságszolgáltatás mást sem tesz, mint próbálja eltussolni a felbujtók, a szervezők mesterkedéseit, akik leitatták, behozták, hamis jelszavakkal a magyarok ellen uszították a görgényvölgyieket és a Szászrégen környéki románságot. Cseresznyés Pál és társai nem támadtak, hanem védekeztek. Többek között Cofaru ellen is, aki egyike volt a felfegyverzett falusiaknak, aki egymás után kétszer is a magyarok ellen indult támadásra.

A sajátos román demokrácia „törvényei” szerint nem a támadókat, hanem a megtámadottakat, a védekezőket tartóztatták le, ítélték el! Mihály Sándor kifogásolta a vád legfontosabb „bizonyítékát”. (…): Cseresznyés Pálnak tehát a bűnbak szerepét osztották ki. Éppen ezért nyomatékosan kérte Cseresznyés Pál felmentését, az igazi bűnösök, a felbujtók, szervezők felelősségre vonását, megbüntetését.

Veres Gyula védőügyvéd – bár az elnöklő Horia Banciu többször is félbeszakította – megpróbálta bebizonyítani, hogy a „hősfaragás” sántít, ellentmondásokkal telített.

Az utolsó szó jogán Cseresznyés Pál is beszélhetett. Elmondta, hogy tettét – a rúgást – a támadás nyomán kialakult helyzettel lehet magyarázni. Felfegyverzett emberek támadtak védtelen tüntetőkre, gyermekekre, asszonyokra. Egy pillanatig sem tagadta a rúgást, önként jelentkezett az ügyészségen. Magyarországról is azért jött haza, mert nem érezte bűnösnek magát. Mihăilă Cofaru egyike volt a támadóknak, így érték az ütések, így került sor az ő életét véglegesen megpecsételő rúgásra is.

Az ítélet felolvasására már nem is vezették elő Cseresznyés Pált. Sorsa, élete – ha van még élete! – az igazságszolgáltatás embereinek kezében van. A nemzetközi jogtörténetben, talán a hazaiban sem hoztak ilyen szigorú és megsemmisítő ítéletet egyetlen rúgásért!