A hétfős sepsiszentgyörgyi csapat március 6-án indult el Háromszékről, és egy héten át tevékenykedett a határállomáson. Amint azt Opra Zsófia Szende kiemelte, az ott szolgálatot teljesítő kollégáikat is segíteni kívánták, hogy időközben más feladatokat is elláthassanak, pihenhessenek. Egymást 8 óránként váltva napi 24 órát tevékenykedtek – összesen több mint 1100 órát –, és nagyon figyeltek arra is, hogy amikor lehetőség volt rá, kipihenjék magukat.

A Vöröskeresztnél hat éve önkénteskedő Sidor Claudia úgy vélte, nemcsak fizikailag, de szellemileg is megterhelő volt a Máramarosszigeten töltött hét. Az eltelt évek alatt sokszor megtapasztalta már a hálát az emberek arcán, de ennyire mély, őszinte érzelmekkel, mint amit a menekülteknél látott, eddig még nem találkozott. Aki nem tudott angolul, hogy megköszönje a kapott támogatást, az a szívére tette a kezét, így hálálkodott.

A sepsiszentgyörgyiek kéz- és lábmelegítőket szereztek be a megyeszékhelyi Rotary Klub támogatásával (5000 lejt ajánlottak fel e célra): a kis eszközök a cipőbe, kesztyűbe téve mintegy 4–5 órán át melegítik a végtagokat, s nagyon hasznosnak bizonyultak. A Vöröskereszt 3000 lejjel járult hozzá az akcióhoz, ebből vitaminokat, teát, cukrot, egyszer használatos poharakat, evőeszközöket is beszereztek. Forró teával, kávéval, élelemmel, higiéniai csomagokkal, vízzel segítették az orosz–ukrán háború elől menekülőket, és figyeltek arra is, hogy a gyermekeknek egy kis játékkal kedveskedjenek, a nőknek pedig alapvető, női higiéniai termékeket is juttassanak. Azt tapasztalták, mindenkinek jól esett a figyelmesség, és a határ túloldaláról érkezők általában nagyon meglepődtek a fogadtatáson, akárcsak azon, hogy nem kell fizetniük az enni- és innivalóért.

Opra Zsófia Szende elmondta azt is, akik gépkocsival érkeznek Romániába, általában megvan az úti céljuk, sokan meg sem állnak a határállomáson. Van, aki napokig gyalogol, másokat kisbuszokkal visznek le a határátlépőig, és egyre többen, fiatal férfiak, az éj leple alatt a Tiszát átúszva menekülnek, mert nem akarnak harcolni. Találkoztak olyan emberrel is, aki átjött a határon, majd segélyekkel tért vissza Ukrajnába. Tőle tudják, nem mindenki hagyja el az országot, az emberek általában iskolák, óvodák nagyobb termeiben gyűlnek össze, együtt vannak, de nagy a bizonytalanság, s még nagyobb az igény a segélyekre, a boltok polcai üresek, nincs élelmiszer, és hiánycikk a gyógyszer is – sorolta az önkéntesek koordinátora.

Sidor Claudia arról is beszélt, hogy a háború elől menekülő nők, asszonyok, idősek gyakran a határnál búcsúznak el férfi családtagjaiktól, és zaklatottan, könnyeikkel küszködve vagy sírva érkeznek meg Máramarosszigetre, ezért lelki támaszra is igencsak szükségük van. Bár a kommunikáció sokszor nehézkesnek bizonyult, igyekeztek megnyugtatni az embereket, elbeszélgetni velük, hogy ne induljanak útnak ilyen állapotban. „Szenvedésüket mi is mélyen átéreztük” – fogalmazott.

Ha felkérést kapnak, a sepsiszentgyörgyi Vöröskereszt önkéntesei visszatérnek a határállomásra segíteni. Úgy érzik, az ott töltött hét jó leckének bizonyult, sokat tanultak, főként azt, „hogy értékeljük, amink van”. Sidor Claudia elismerte, az indulás előtti megbeszélésen még nem értette, miért mondta a Vöröskereszt vezetője nekik azt, hogy más emberként térnek majd vissza, a Máramarosszigeten töltött napok azonban felettesét igazolják.