Hat éve, hogy a halászteleki Bocskai István Református Oktatási Központ és a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakképző Líceum között létrejött a testvériskolai kapcsolat, amely évről évre egyre jobban elmélyül, erősíti a magyarságtudatot, a nemzeti összetartozást. Múlt héten a kézdivásárhelyi líceumba látogatott az anyaországi iskola küldöttsége.
A programot a magyar állam támogatja – tájékoztatta szerkesztőségünket Kacsó Éva tanár, programfelelős és Finna István, a szakképző líceum igazgatója. A Határtalanul! program részeként évente sikeresen megírt pályázatok tették lehetővé, hogy mindkét iskolából sok diák és tanár ellátogathasson a másikhoz. A március 13–18. közötti időszakban a TÖRTénelem projekt részeként immár hatodik alkalommal látogattak el Kézdivásárhelyre a magyarországi testvériskola diákjai és tanárai.
„Közösen vettünk részt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére megrendezett iskolai és városi rendezvényen, koszorúztunk a Nyergestetőn, felkapaszkodtunk az Óriáspince-tetőre, bejártuk és megcsodáltuk Brassó belvárosát. Meglátogattuk az I. Károly román király megbízásából épült sinaiai Peleș-kastélyt, a várvölgyi cseppkőbarlangot, a Szent Anna-tavat” – mesélték a tanárok.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.