Egymillió forint jutalmat ajánlanak fel azoknak, akik választási csalást lepleznek le a magyarországi országgyűlési választásokon – jelentette ki tegnap Marosvásárhelyen az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, aki azt ígérte: győzelme esetén nem szünteti meg az erdélyi magyaroknak nyújtott támogatásokat, és nem fosztja meg őket szerzett jogaiktól, például a magyar állampolgárságtól.
Míg Magyarországon a személyesen leadott szavazatokat szavazatszámlálók ellenőrzik, a levélszavazatok fölött semmilyen kontroll nincs. „Semmilyen biztosíték nincs arra, hogy a még csak nem is postára adott, hanem egyének által összegyűjtött és teherautószámra Magyarországra szállított szavazatokat nem manipulálja valaki, nem válogatja vagy cseréli ki” – magyarázta.
Márki-Zaynak meggyőződése, hogy választási győzelme esetén az RMDSZ „azonnal” nyitott lesz a vele való találkozóra, amely elől most elzárkóznak, és együtt fog működni a mindenkori magyar kormánnyal. „Ez nem is kérdéses számomra. Az RMDSZ ráadásul megtapasztalta, hogy milyen az, amikor szembement a Fidesszel. Éppen ez az, amit fel akar számolni: ne Budapestről szóljanak bele abba, hogy az itteni magyarságnak mely képviselői kaphatnak támogatást és melyek nem. Egy tisztességes, becsületes országban nem lehet kérdés az sem, hogy nem kell a támogatások elvesztésétől félniük a határon túli testvéreinknek azért, mert nem a kormánypártot támogatják. Nem Budapest kell hogy meghatározza a marosvásárhelyi politikát, hanem az itteni magyaroknak kellene meghatározniuk” – szögezte le.
Az ellenzék kormányfőjelöltje kedden Kolozsváron is járt, ahol ezzel a jelmondattal kampányolt: akkor is szeretünk titeket, ha nem ránk szavaztok. Márki-Zay Péter kijelentette: számára is ellenszenves volt, hogy a 2004-es népszavazáson Gyurcsány Ferenc a magyar állampolgárság határon túli kiterjesztése ellen kampányolt. Ezt szerinte számításból tette, miután felmérte, hogy úgysem rá szavaznának – de Orbán Viktor is számításból adott állampolgárságot a határon túli magyaroknak, miután felmérte, hogy számíthat a szavazatukra. „Mi vagyunk az elsők, akik szívvel-lélekkel támogatjuk a határon túli magyarságot, akkor is szeretjük és akkor is támogatjuk az itteni magyarok állampolgárságát, szavazati jogát, ha nem ránk szavaznak” – állította. A politikus annak a feszültségnek a gyógyítását is feladatának tartja, amely abból származik, hogy Magyarországon sokan úgy látják: a határon túli magyarok tartják hatalmon „az ezeréves történelmünk legkorruptabb kormányát”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.