Újdonságnak számító szakmai szervezetet hozott létre negyvenegy háromszéki növénytermesztő: a Szépmezői Termelői és Értékesítési Szövetkezetet. Azért választották a szövetkezeti formát, mert ez jobban helyzetbe hozza a gazdákat, családi gazdaságokat, és talán a legfontosabb, hogy az általuk megtermelt burgonyát, zöldséget és gyümölcsöt értékesíti.
Alapul a 2004-ben megjelent 566-os számú mezőgazdasági szövetkezeti törvényt vették, amely engedélyezi kereskedelmi tevékenység folytatását. Az alapítók hamar felismerték a szövetkezés előnyeit, hiszen nem kellett hosszas győzködés, talán háromszori találkozás után már túl vannak a törvényszéki és cégbírósági bejegyzésen. Természetesen, kellett hozzá egy ötletgazda Vajda Lajos Asimcov-igazgató személyében, aki végigkísérte és segítette a hivatalos formaságok intézését.
Talán számos olvasóban rossz emlékeket idéz a szövetkezet elnevezés, de ennek az új szervezetnek semmi köze a régi kollektív gazdaságokhoz. A terület és a gépek magántulajdonban maradnak, mindenki azt termel, amit szeretne, igaz, bizonyos mértékig a szövetkezet vezetőtanácsa a piaci kérelem függvényében meghatározza a megtermelendő zöldségfajokat és burgonyafajtákat. A termékeket a szövetkezet felvásárolja, és a lehető legmegfelelőbb áron értékesíti. Az év végi nyereség sorsáról a közgyűlés dönt, azt kiosztják a tagoknak, vagy a szövetkezet fejlesztésére, a befektetések megvalósítására fordítják.
A negyvenegy alapító tag a megye minden vidékét képviseli. A közgyűlés kilenctagú vezetőtanácsot választott, melyből hét személy háromszéki, kettő pedig a szövetkezetbe alapító tagként belépő magyarországi Mórakert szövetkezet képviselője. A szövetkezeti törvény engedi külföldi állampolgárok vagy cégek részvételét, tagságát. A tagok a szövetkezetben 250 lej értékű részvényeket vásároltak, ez a törvény által előírt követelmény. A szövetkezet közgyűlése a múlt héten a megyeszékhelyi Inkubátorházban ülésezett, ahol a fejlesztési terveket is bemutatták. Három-négy év alatt szakaszonként, pályázatok útján kívánják felépíteni a raktárakat, hűtőkamrákat, a csomagoló- és válogatóhelyiségeket.
A szövetkezetnek jól jött a megyei és a sepsiszentgyörgyi tanács segítsége: a városháza a szépmezői agráripari parkban közel hét hektár területet biztosít számára. Itt a tervek szerint közel 1,4 hektár fedett terület lenne, és a próbaüzemelést 2010 tavaszára tervezik. A raktárhelyiségek és csomagolók mellett szeretnének egy növényvédőszereket forgalmazó helyiséget is kialakítani. Az elképzelés szerint a városháza a felhagyott ipartelepek rehabilitációjának alapjából pályázat útján megoldaná a közművesítést, majd a szövetkezet uniós és nemzeti forrásokra pályázva oldaná meg a raktározók megépítését.
A szövetkezeti tagok egyik nagy gondja az önrész előteremtése lesz, hiszen a legtöbb pályázatnál a beruházás értékének ötven százalékával kell rendelkeznie a szövetkezetnek. A megyevezetők szerint megfelelő megoldás lenne, ha a tagok három-négy termelői csoportot hoznának létre, és elismertetnék a szakminisztériumban, így a hazai pályázat útján elnyerhető támogatásokat önrészként használnák a beruházások megvalósítására. A megyei szakigazgatóság szakemberei szerint is ez a járható út, hátránya viszont, hogy elég hosszadalmas és korlátozott a megszerezhető összeg, hiszen egy termelői csoport évenként legtöbb 100 000 eurós támogatást kaphat. A termelői csoport éves támogatása a közösen értékesített termékek értékének függvénye, így az előbb említett összeget csak akkor kaphatnák meg, ha kétmillió euró értékben értékesítenek évente burgonyát és zöldséget.
Hódi Pál, a Mórakert szövetkezet elnöke előadásában kiemelte: habár az első lépések nehezek, fontos, hogy elindultak a közös úton, és a tagok között kialakult a kölcsönös bizalom. Példaként saját tapasztalataikat említette, ők 1995-ben indultak el ötvenkét alapító taggal és egy hatvan négyzetméteres bérelt raktárhelyiséggel. Időközben számos pályázatot sikerült megnyerniük, ezek segítségével három telephelyen építettek hűtőházakat, válogató- és csomagolóraktárakat. Ma már évente 64 000 tonna zöldséget és gyümölcsöt értékesítenek a nagy áruházláncokban, éves forgalmuk meghaladja a 8,4 milliárd forintot. A tagok száma is évről évre nő, ma meghaladja a 750-et. A tagok terményei mellett ma már több mint ezer beszállítótól veszik át és értékesítik a termést. A szövetkezet és tevékenysége megfelel az uniós feltételeknek és szabályozásoknak, termékbiztonsági HACCP-engedéllyel rendelkeznek, megszerezték a szükséges EUREPGAP-akkreditálást is, mely a termény nyomon követhetőségét biztosítja a termelőtől az áruházi polcig. Így a szövetkezet jelentős támogatást kap az uniótól, ami éves pénzforgalmának 4,1 százalékát teszi ki, ezenkívül a magyar kormány a költségvetéséből még 2,05 százalék nemzeti támogatást juttat működtetésére. A tagoktól a szövetkezet révén eladott áru értékének a 4,1 százalékát tartják vissza.
A magyar szövetkezet már a román piacon is megjelent termékeivel, három áruházláncban forgalmazzák azokat. Nagyváradi székhellyel egy céget is bejegyeztettek, amelyet rövidesen Szentgyörgyre helyeznek át. Az Asimcov vállalkozói szövetség vezetőségének jóvoltából az Inkubátorházban biztosítanak számára székhelyet. Hódi Pál szerint a tagoknak a jövőben fóliasátrak vagy üvegházak építésén kellene gondolkodniuk, hiszen szerinte ezekben jobb minőségű, piacosabb zöldségek termeszthetők. Az igazgatóság egyik szakembere szerint viszont a mezei termelésben is kitűnő minőséget lehet elérni a gyökérzöldségeknél, és egyelőre a palántáról nevelt zöldségeken (főleg paprikán és paradicsomon) nem kellene a háromszéki viszonyok közt gondolkodni.
A szépmezői szövetkezet kilenctagú vezetőtanácsa a közgyűlés után meghozta első döntéseit. Elhatározták, típusnyomtatványt küldenek ki minden tagnak, hogy felmérjék, 2009-ben milyen zöldség- és burgonyamennyiségre számíthatnak. A mezőgazdasági igazgatóság szakemberei javasolták, hogy kedvcsinálás végett a jövő évben a termést már a Mórakert Kft. révén próbálják értékesíteni.