Portugália a korábban az olaszokat búcsúztató Észak-Macedónia, Lengyelország pedig Svédország ellen győzött 2–0 arányban az európai vb-pótselejtező döntőjében, így mindkét válogatott kvalifikálta magát a katari labdarúgó-világbajnokságra.
Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo vezette portugálok diadalmaskodtak Észak-Macedónia felett, amely múlt csütörtökön nagy meglepetésre kiejtette az Európa-bajnoki címvédő olasz válogatottat. A portói mérkőzésen elsősorban Bruno Fernandes villogott a hazai oldalon, a középpályás szerezte csapata mindkét gólját.
Chorzówban a lengyelek kiegyenlített mérkőzésen legyűrték a svédeket, akik az első félidőben többször helyzetbe kerültek. A szünet után tizenegyeshez jutottak a házigazdák, a büntetőt pedig Robert Lewandowski nem hibázta el, így a vendégeknek kellett futniuk az eredmény után. Svédország próbálkozott becsülettel, a lengyelek viszont jobban éltek a kínálkozó lehetőségekkel, Piotr Zielinski 73. percben jegyzett találatával pedig eldöntötték a találkozót.
Európában még egy pótselejtezős párharc van hátra, azt júniusban rendezik, mert a skót–ukrán meccset az ukrajnai háborús helyzet miatt elhalasztották, ennek a párharcnak a győztese Wales ellen játszik majd a vb-szereplésért.
Vb-pótselejtezők, 2. forduló: Lengyelország–Svédország 2–0 (gólszerzők: Lewandowski 49. – tizenegyesből, Zielinski 73.), Portugália–Észak-Macedónia 2–0 (gólszerző: Fernandes 32., 65.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.