Az ukrajnai gyerekek oktatásának biztosításáért sürgősségi rendelettel módosít a kormány az osztályok maximális beiskolázási számain – közölte Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
A készülő rendelet a tanügyi törvény több előírását módosítja. Az egyik módosítás lehetővé tesz bizonyos online tevékenységeket a jelenléti oktatásban is. Egy másik módosítás értelmében az osztályokban a jóváhagyott maximális beiskolázási számon felül külön helyeket biztosítanak az ukrajnai tanulóknak. Cîmpeanu tájékoztatása szerint ugyanis jelenleg több mint ezer, romániai iskolákba beiratkozott ukrajnai gyereket tartanak nyilván. Ugyanakkor a 240 romániai, ukránul tudó tanár mellé 50 ukrajnai tanár csatlakozott, akik anyanyelvükön tanítják az ideérkezett gyerekeket.
A jogszabály ugyanakkor teljesíteni fog egy korábbi kérelmet is, amely arra vonatkozik, hogy az előadó-művészetekkel kapcsolatos alapképzés időtartama háromról négy évre bővüljön. Ezzel Románia felzárkózik a nemzetközileg elfogadott gyakorlathoz ezen a területen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.