Az Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK), a Székely Nemzeti Múzeum és a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér is bekapcsolódik az idei Szent György Napokba: a kulturális héten kiállításaik ingyenesen látogathatók, illetve saját rendezvényeket is szerveznek – tájékoztatott a városháza.
Szebeni Zsuzsa, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője az EMŰK-ben látja vendégül április 24-én, vasárnap Egyed Emese egyetemi tanárt, irodalomtörténészt, Varga Melindát, az Irodalmi Jelen és az Előretolt Helyőrség szerkesztőjét, valamint Farkas Adrienne-t, a Kossuth rádió kulturális hetilapja, a Gondolat-jel szerkesztőjét.
Ugyancsak az EMŰK-ben április 27-én, szerdán magyar, valamint csütörtök délután román tárlatvezetés mellett lehet megtekinteni Szilágyi Varga Zoltán grafika- és Tamás Anna textíliakiállítását.
A Magmában hat erdélyi fiatal művész – Ádi Brigitta, Bede Kincső, Fejér Bernadett, Kovács-Vajda Bence, Kusztos Júlia és Mihai Șovăială – Befejezett Jövő #5 újratöltve című csoportos kiállítása nyílik meg április 28-án, csütörtökön. A tárlat bővített, második kiadása olyan pályájuk elején álló fiatal művészek egy-egy alkotását, csoportos projektjét mutatja be.
A Székely Nemzeti Múzeum a Lábas Házban nyitva tartó Somogyi Győző-kiállítással kapcsolódik be a városnapok kulturális rendezvényeibe. Április 28-án, csütörtökön István Márta és barátai katonadalokat adnak elő és tanítanak a 100 magyar történelmi hőst ábrázoló ikonosztáz előtt, Vargha Mihály, a múzeum igazgatója pedig tárlatvezetést tart.
A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete az unitárius templom gyűléstermében Botka László színművésznek, Erdély utolsó vándorszínészének állít emléket április 26-án, kedden: felújítják a tíz évvel ezelőtt Köntés Ernő szerkesztésében összeállított fotókiállítást.
Az unitárius egyház konferenciatermében április 29-én, pénteken Apáti-Tóth Sándor ceglédi fotóművész kiállítását nyitják meg. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.