A világjárvány idején alkalmazott egészségügyi dolgozóknak vizsgázniuk kell ahhoz, hogy törvényesen folytathassák munkájukat – közölte az egészségügyi miniszter.
Az egészség világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón Alexandru Rafila elmondta, az államfő már kihirdette azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a járvány alatt az egészségügyben alkalmazott személyek folytathassák munkájukat. Ehhez az érintetteknek vizsgázniuk kell. A törvény alkalmazásának szabályait harminc napon belül kell kidolgozniuk az egészségügyi hatóságoknak – részletezte. A miniszter tájékoztatása szerint mintegy 2000 állásról van szó, ezeket beillesztik az egészségügyi minisztérium tisztségjegyzékébe, és a hét folyamán kormányhatározattal hagyják jóvá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.