Tovább folytatta negatív sorozatát a Sepsi OSK II., amely pénteken hazai környezetben 2–1 arányban kikapott a Barcarozsnyói Olimpic csapatától a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásában, míg az alsóházban érdekelt Kézdivásárhelyi SE szombaton gól nélküli döntetlent játszott a Blejoi vendégeként.
Jól kezdte a mérkőzést a Barcarozsnyó, már a 4. percben vezetést szerzett, egy eladott labdát kihasználva Darius Ciopo kapura tört, majd az előkészítését a jobb oldalon érkező Gabriel Solovăstru estében a jobb kapufa segítségével gólra váltotta (0–1). Nem sokkal később növelték előnyüket a vendégek, a 10. percben Raul Drugă hosszú indításánál Sütő Zalán és Niczuly Rajmond nagyot hibázott, tisztázás helyett a hátvéd és a kapus összeütközött, Alin Babei pedig az üres kapuba gurította a labdát (0–2).
Az ütközés során a hálóőr térdsérülést szenvedett, ápolásra szorult, így le kellett cserélni, helyére Szántó Albert érkezett. Negyedóra elteltével a házigazdák is veszélyeztettek, Vlad Toma lövését Fabian Petrescu hárította, ezt követően a túloldalon is akadtak újabb lehetőségek, viszont a sepsiszentgyörgyi kapus két távoli próbálkozást is hárított. A folytatásban a hazai csapat fokozta az iramot, ennek köszönhetően a 29. percben megszerezte a szépítő találatot, Toma beadását Máthis Mátyás a jobb alsóba továbbította (1–2).
A megyeszékhelyi gárda szünet után jobban játszott, beszorította ellenfelét, bár mezőnyfölénye meddőnek bizonyult, néhány veszélytelen helyzetet tudtak kialakítani. A hajrához közeledve a barcarozsnyói alakulat már csak az eredmény megtartására törekedett, így ellentámadásokra rendezkedett be, helyzetet azonban nem tudott értékesíteni. A második félidő nem hozott újabb találatot, így a székelyföldi csapat immár a legutóbbi hét mérkőzésén nyeretlen, legutóbb tavaly novemberben győzött.
3. Liga, 5. csoport, felsőházi rájátszás, 2. forduló: Sepsi OSK II.–Barcarozsnyói Olimpic 1–2.
Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Răzvan Negară (Vaslui). Sepsi OSK II.: Niczuly (Szántó, 12.) – Popa, Sütő, Máthis, Veres, Dávid, Grigore (Horciu, 60.), Toma, Nistor (Uja, 60.), Kocsis (Pál, 60.), Șerban. Vezetőedző: Andrási Alexandru. Olimpic: Petrescu – Solovăstru, Poverlovici, David, Marin, Dumitrovici, Drugă, Vîrcan, Ciopo (Argăseală, 59.), Mircescu (Ciobotea, 78.), Babei. Vezetőedző: Petre Lucian. Gólszerzők: Máthis (29.), illetve Solovăstru (4.), Babei (10.).
Prahova megyében az első félidőt a kézdivásárhelyi csapat uralta, többször is megszerezhette volna a vezetést. Pakucs Norbert távoli lövését a hálóőr bravúrral hárította, majd Bandi Álmos senkitől sem zavartatva a kapusba rúgta a labdát. A házigazdák a szünet előtt szabadrúgásból veszélyeztettek, viszont Gabriel Bunduc magabiztosan védett. A második játékrészben a vendégek nem tudtak ígéretes helyzeteket kialakítani, azonban a Blejoi közel járt a gólszerzéshez. A hajrában egy kapu előtti kavarodás után a hazai együttes tizenegyest reklamált, azonban a játékvezető nem ítélt büntetőrúgást, így maradt a gól nélküli döntetlen.
További eredmények: * playoff: Székelyudvarhelyi FC–FC Pucioasa 1–0 (gólszerző: Antal 21.) * playout: Brassói SR–Plopeni 0–0, Brassói Kids Tâmpa–FC Hermannstadt II. 1–1 (Popa 45+1., illetve Iordache 8.).
A playoff rangsora:
1. Székelyudvarhely 2 0 0 4–1 47
2. Pucioasa 1 0 1 1–1 40
3. Barcarozsnyó 1 0 1 2–2 32
4. Sepsi OSK II. 0 0 2 2–5 29
A playout rangsora:
1. Kézdivásárhely 1 1 0 3–0 26
2. Blejoi 0 1 1 1–3 26
3. Hermannstadt II. 0 1 1 1–2 23
4. Plopeni 1 1 0 1–0 21
5. Brassói SR 1 1 0 3–1 17
6. Kids Tâmpa 0 1 1 1–4 14
A 3. forduló programja: * playoff: FC Pucioasa–Sepsi OSK II., Barcarozsnyói Olimpic–Székelyudvarhelyi FC * playout: Kézdivásárhelyi SE–Brassói SR, FC Hermannstadt II.–Blejoi, Plopeni–Brassói Kids Tâmpa.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.