Felemásra sikeredett a háromszéki sportolók szezonnyitó futama, miután a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián az első, az ozsdolai Ördög Zoltán pedig a negyedik helyen zárta a román motokrosszbajnokság 2022-es idényének első, prundui futamát. A pontvadászat egy hónap múlva Ciolpani-ban folytatódik.
Szombaton és vasárnap a Giurgiu megyei Prunduban rendezték meg a 2022-es motokrosszbajnokság első fordulóját, amelynek rajtjánál a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián a Bukaresti Steaua, míg az ozsdolai Ördög Zoltán a szintén fővárosi Top Cross TCS színeiben versenyzett.
A címvédő Tompa számára remekül rajtolt az aktuális MX2-es pontvadászat, hiszen a nehéz körülmények ellenére is egy-egy kör előnnyel nyerte meg a szezonnyitó verseny mindkét futamát, és remek teljesítményének köszönhetően a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. „Vasárnap egész nap esett az eső, és sártengerré vált a pálya, emiatt pedig nehéz körülmények között versenyeztünk. Mindannyian szenvedtünk, de még így is fölényesen diadalmaskodtam. Elégedett vagyok az eredményemmel, hiszen a tavalyi sérülésem után ez volt az első versenyem, és igazából készülni sem tudtam erre a futamra” – nyilatkozta érdeklődésünkre a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián. A tizenöt esztendős Ördög számára is jól indult a hétvégi viadal, hiszen motorosunk megnyerte az MX125-ös géposztály első futamát, ám motorhiba miatt sajnos a másodikon már nem ért célba, és így összesítésben a negyedik helyen fejezte be a giurgiui versenyt.
Eredmény: * MX2: 1. Tompa Krisztián (Husqvarna, Bukaresti Steaua), 2. Erős Koppány (KTM, Top Cross TCS), 3. Dennis Hăbeanu (KTM, Top Cross TCS) * MX125: 1. Nichita Novoidarschii (moldovai/KTM, Bukaresti Steaua), 2. Mihai Dine (KTM, Top Cross TCS), 3. Mihnea Banu (KTM, Top Cross TCS), 4. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross TCS). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.