Hetvenkét órára őrizetbe vették a bolgár hatóságok Elena Udrea volt fejlesztési és turisztikai minisztert, közben a blagoevgradi törvényszék a meghatározatlan időre szóló letartóztatási kérelmet mérlegeli – közölte Siika Mileva, a bulgáriai főügyészség szóvivője.
A BTA hírügynökség szerint egy bolgár törvényszék fogja eldönteni, hogy Udreát kiadják-e Romániának, vagy ő maga kérheti-e áthelyezését.
A bolgár hírügynökség beszámol arról, hogy Elena Udreát csütörtökön fogták el a bolgár–görög határon lévő Kulata határátkelőnél a román rendőrség kérésére. A bolgár rendőrséget arról tájékoztatták a román hatóságok, hogy Udrea miniszteri mandátuma idején, 2009 és 2012 között bűncselekményeket követett el, több mint 12 millió lejt és 1,1 millió eurót kapott több vállalattól csúszópénz gyanánt.
A bukaresti legfelsőbb bíróság bűnösnek találta Elena Udreát, aki a 2012-es parlamenti választások előtt saját hírnevének javítása érdekében ökölvívógálát szervezett az állam költségén. A bíróság már 2018-ban meghozta ítéletét, de azt vissza kellett vonni egy alkotmánybírósági döntés alapján, bizonyos szabálytalanságokra hivatkozva. A legfelsőbb bíróság csütörtökön megerősítette saját korábbi ítéletét, Udrea azonban nem jelent meg az ítélethirdetésen, hanem a Giurgiu–Rusze határátkelőnél átautózott Bulgáriába. A határőrök nem tartóztatták fel, ugyanis Elena Udrea ellen semmiféle korlátozó intézkedés nem volt érvényben az ítélethirdetés előtt.
A 2018-as ítélethirdetés előtt Elena Udrea Costa Ricába menekült, ahol az Interpol a nyomára bukkant, őrizetbe vették, és 2019-ben kiadták Romániának. Hazatérésekor nem kellett börtönbe vonulnia, de ki kellett fizetnie 8,1 millió lejt (3,27 millió dollárt) az államnak kártérítésként.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.