Mai Történelmünk rovatunkban folytatjuk a Szépvízért Egyesület által létrehozott, tavaly augusztus közepén Csíkszépvízen megnyílt Székely Határőr Emlékközpont bemutatását. A számos magyarországi és erdélyi szakember közreműködésével, Nagy József történész szakmai irányításával, Bálint Ferenc történész forgatókönyve alapján összeállított kiállítás anyagából az előzőekben áttekintettük a földszinti részt, azaz a középkori időszakot, az Erdélyi Fejedelemség korát és a Habsburg-uralom kezdeti periódusát, az emeleten berendezett termek közül ismertettük a székely határőrvidék megszervezésének körülményeire vonatkozó részt, és megkezdtük az 1848–1849-es szabadságharcban való részvételük szemlézését. Ezt folytatjuk, és rátérünk a dualizmus korára.
Bem seregében
A kezdeti nehézségek és több katonai vereség ellenére Bem József 1849 tavaszán győzelmes hadjárat keretében szabadította fel Erdély területét az osztrák uralom alól. A februári piski győzelem mellett kiemelkedő haditette volt Nagyszeben március 11-i bevétele. A csatában döntő szerep jutott Gál Sándor ezredes három csíki székely határőr zászlóaljának, amelyek az esti sötétséget kihasználva törtek be a városba és foglalták el azt. Bem harcászatát a váratlan manőverek, gyors, vakmerő támadások, és ha kellett, visszavonulások jellemezték, ami gyakran okozott fejtörést az osztrákoknak.
A szabadságharc menetében váratlan fordulatot hozott a 200 ezer fős orosz cári hadsereg beavatkozása az osztrák oldalon, aminek következtében megfordult a hadiszerencse. Bem erdélyi hadserege 1849. július 31-én Segesvárnál súlyos vereséget szenvedett az orosz csapatokkal szemben, majd kivonult Erdélyből. Augusztus 9-én az 55 ezer fős fősereg vezetését átvevő Bem a temesvári csatában döntő vereséget szenvedett, e hónap 13-án pedig az orosz–osztrák csapatok gyűrűjébe kerülő honvédsereg Világosnál letette a fegyvert. A megtorlás rövid volt, de megrázó, hiszen Julius von Haynau osztrák táborszernagy 1849. október 6-án Aradon kivégeztetett 13 katonai vezetőt.
A szabadságharcot követően a székely határőr ezredeket többé nem szervezték újjá a régi formában, 1851-ben Ferenc József császár rendeletben oszlatta fel az Erdélyi Katonai Határőrvidéket. Ezzel a történelemben másodszor szűnt meg a székely székekben az állandó katonáskodás.
A határcsendőrség
1866-ban háború tört ki a Habsburg Birodalom és Poroszország között, amelynek az volt a tétje, hogy porosz vagy osztrák vezetéssel jön-e létre a német egység. A július 2-i königgrätzi csata porosz győzelmet hozott. Az Erdélyből sorozott császári sorezredek állományában sok besorozott székely katona harcolt, esett el vagy sebesült meg.
Az Osztrák Császárság katonai veresége hozzájárult ahhoz, hogy 1867 elején I. Ferenc József osztrák császár és a magyar küldöttség között megszületett a kiegyezés. A hamarosan szentesített kiegyezési törvények értelmében létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia. Ferenc Józsefet megkoronázták a magyar Szent Koronával is. A dualista állam keretében Magyarország visszanyerte részleges függetlenségét, csupán a külpolitikát és a hadügyet intézte közös minisztérium.
Magyarország történetének egyik legsikeresebb periódusa következett, ami gazdasági és kulturális fejlődésben öltött testet. Az élet minden területét áthatotta a modernizáció igénye, az új intézményrendszerek kiépítése. Nem volt ez másként a határőrizet tekintetében sem. 1881-ben alakult meg a határcsendőrség, amely a határőrizet és határvédelem legfontosabb feladatait látta el. Jogosultságai kiterjedtebbek voltak a „rendes” csendőralakulatokénál. Speciális feladatai közé tartozott a határforgalom ellenőrzése, a hírszerző, felderítő és kémelhárító szervek munkájának támogatása. Mélységben tagolt szervezetben, járőrözéssel vagy portyázással és ideiglenes határellenőrző őrsök felállításával igyekeztek az áruk és személyek illegális mozgását megakadályozni.
A két főből álló járőrnek a határon az őrsparancsnok által előre meghatározott pontokat kellett felkeresnie, ezek adták a portyázás útvonalát.
1876-ban Tisza Kálmán kormánya a közigazgatás átszervezése során létrehozta a Magyar Királyság teljes területére kiterjedő, egységes vármegyerendszert. A székely székeket négy vármegyévé szervezték át, kivéve Aranyosszéket, amely az új Torda-Aranyos vármegyébe olvadt be. Így később egy vármegye területe megegyezett egy csendőrszárny területével. Csíkszereda adott helyet a brassói VII. csendőrkerület 4. csendőrszárny-parancsnokságának, amely a csíki és gyergyói szakaszokból állt. A csendőrszakaszok alárendeltségébe csendőrőrsök tartoztak.
1867-ben határrendészeti céllal létrehozták a Magyar Királyi Pénzügyőrséget, melynek keretében a határokon pénzügyőri szakaszokat állítottak fel. Vámhivatalok Székelyföldön a Tölgyesi-szorosban Gyergyótölgyesen, a Békás-szorosban Almásmezőn, a Gyimesi-szorosban Gyimesbükkön, az Úz-völgyében Úzvölgytelepen működtek, azokban a természetes átjárókban, amelyekben évszázadok óta mozogtak az emberek és az áruk.
Magyar–román viszonylatban a határon a legfontosabb esemény a dualizmus korában a határkijelölés volt. A határvonal pontos meghúzása az 1880-as években történt meg, amelynek eredményét a két fél között megszületett nemzetközi egyezmény rögzítette.
A határátkelők kiépítettségének foka adottságaiktól és a forgalom mértékétől függött. Hagyományos és új határjelek és épületek jelentek meg az átkelőkön: sorompó, az állam jelképe, őrház, laktanya, beteg, fertőzött személyek és állatok elkülönítésére szolgáló épületek, vasútállomás. A határvonalon terméskőből készült, félgömb alakú határhalmok és az átkelőhelyeken határoszlopok voltak, amelyeknek egyik oldalára R és a másik oldalára az MO betűk voltak felírva.
Annak ellenére, hogy 1875-ben az Osztrák–Magyar Monarchia és Románia között diplomáciai konfliktus alakult ki, mivel nem tudtak megegyezni az új kereskedelmi feltételekben és vámtarifákban, a két állam a konfliktus rendezésével 1883-ban szövetségre lépett, elsősorban oroszellenes céllal. Így a határzónát az együttműködés, kollegiális viszony jellemezte.
Megemlékezések
Az 1867. évi kiegyezés után fokozatosan vált általánossá 1848. március 15-e megünneplése. A magyar kormány általában tartózkodott a hivatalos részvételtől. A politikai ellenzék a kiegyezés tagadására alapozva ideológiáját, igencsak kivette részét a megemlékezések és az emlékműállítások szervezéséből. Háromszék is a Magyarország teljes függetlenségét követelő Függetlenségi 48-as Párt szavazótáborához tartozott, ami hozzájárult ahhoz, hogy Sepsiszentgyörgy főterén már 1875-ben emlékművet állítottak az elesett 48-as hősöknek.
Marosvásárhelyen 1875-ben avatták fel a székely vértanúk emlékművét, amely Makk-féle szabadságharcos mozgalomnak állít emléket. Makk tüzérezredes a szabadságharc bukása után, 1851-ben Bukarestben kezdett el szervezkedni az osztrák uralom ellen, majd Székelyföldre is kiterjesztette hálózatát. Végül azonban az osztrák hatóságok leleplezték őt és társait. 1854 tavaszán Marosvásárhelyen három, Sepsiszentgyörgyön két forradalmárt végeztek ki.
Széles körű gyűjtés előzte meg a marosvásárhelyi Bem-szobor 1880. évi felavatását. Az ünnepségre népes lengyel küldöttség is érkezett a városba, melyet ekkor magyar és lengyel zászlókkal lobogóztak fel. Az 1897-ben felavatott nyergestetői emlékmű a szabadságharc utolsó székelyföldi ütközetének állít emléket. Itt 1849. augusztus 1-jén Tuzson János alezredes ezer honvédjével több mint tízszeres orosz túlerő ellen vette fel a harcot a hegyi átkelő megtartásáért. Az emlékezet az eseményt „székelyföldi Thermopülé” néven tartja számon.
Kossuth Lajos 1894. évi halála után országszerte állítottak emlékművet a „nemzet atyjának”. Marosvásárhely az egyik első település volt, ahol 1899-ben a főtéren felállították Kossuth egész alakos szobrát.
A székelyföldi településeken a századforduló után váltak általánossá a március 15-i megemlékezések, melyeken rendre a kiegyezés rendszerét bírálták. Az 1764. évi madéfalvi veszedelem emlékére állított emlékmű avatási ünnepségét is az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc szelleme lengte be. A megemlékezők szerint 1764-ben a székelyek megmozdulása alkotmányos szabadságuk védelmében történt. Így lett a rendi konfliktusból aktuális üzenettel bíró nemzeti kérdés. E korban egész Európában lezajlott a történelem újjáértelmezése a nemzeti felfogás szerint, aminek köszönhetően a magyarság és a székelység is elsősorban Rákóczi és Kossuth szabadságharcaira emlékezett inkább. Így lassan kimaradtak a köztudatból a székelyek tettei az 1787–1790 közötti osztrák–orosz–török háború és a napóleoni háborúk idejéből.
Szerkesztette: Szekeres Attila
