Vasárnap a bő százhatvan éves hagyománynak megfelelően Apácán ismét kakast lőnek. A kakast, amely hajdanán a tatár dúlta falu túlélőit elárulta, manapság már csak táblára festett állapotában célozzák meg az úgynevezett kakaspuskával a legénykék.
Bidiga Noémi szervező elmondása szerint fontos esemény ez a falu számára: a mindenkori konfirmálás előtt álló fiúknak azért, mert „mint valódi kicsi katonák” készülnek a hazafias dalok és a szerepek megtanulására – az áruló tarajos jószágnak van vádlója, védője, búcsúztatója és temetését elprédikáló cigány papja –, a felnőtteknek pedig azért, mert alkalmat ad, hogy az otthon maradottak és a hazalátogatók találkozzanak. „Mi, apácaiak azt hisszük, a szokás alapja nem legenda, hanem a valóság, s minden úgy történt, ahogy ma – az elődök emlékére – megidézzük. A szokás 1861 óta él, minden évben nagy készülődés előzi meg, és az összetartozás ünnepeként éljük meg” – mondotta Bidiga Noémi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.