1,8 százalékkal kevesebb áramot fogyasztott Románia az idei év első két hónapjában, mint tavaly ilyenkor – közölte az Országos Statisztikai Intézet, amelynek adatai szerint az ipari fogyasztás 2,1, a lakossági pedig 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Ebben az időszakban a villamosenergia-termelés is csökkent, átlag 2,2 százalékkal; ezen belül a vízerőművek 25 százalékkal kevesebb áramot állítottak elő, a szélturbinák és a napelemparkok ellenben 28–27 százalékkal többet. Az import 2,5 százalékkal csökkent, az export pedig csaknem 10 százalékkal. A földgáz esetében rosszabb a helyzet: a termelés 6 százalékkal csökkent, az import pedig 16 százalékkal nőtt. Legtöbbet, 38 százalékot a kőolajtermékek behozatala nőtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.