Felemás hétvégét zártak a háromszéki csapatok a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság rájátszásában. Az alsóházban szereplő Kézdivásárhelyi SE hazai környezetben győzött az FC Hermannstadt II. ellen, míg a felsőházban szereplő Sepsi OSK II. több mint félórát emberhátrányban játszva sorozatban hetedszer szenvedett vereséget, ezúttal a listavezető Székelyudvarhelyi FC bizonyult jobbnak, így biztossá vált, hogy részt vehet a másodosztályért kiírt osztályozón.
Végig szervezetten játszott a felső-háromszéki csapat, amely az első félidőben a helyzetek ellenére nem tudott gólt szerezni. Pakucs Norbert és Bandi Álmos próbálkozását könnyedén fogta Rareș Agărbiceanu, majd a 40. percben Gáll Attila éles szögből leadott lövésénél már jobban ki kellett nyújtóznia. Nem sokkal később a túloldalon Gabriel Bunduc is bemutatott egy bravúros védést, a mindenkit lehagyó Cosmin Goia lehetőségénél nagyot hárított. Szünet előtt Tankó Zsolt lesgólt szerzett, a kiváló hátvéd a második félidőben is folytatta a rohamozást, távoli lövése a kapusban akadt el, majd Pakucs fejese tévesztett célt. Bunduc újabb látványos védését követően, az 57. percben a baloldalon meglóduló Gáll jól irányzott lövését szögletre mentette Agărbiceanu, majd a pontrúgást követően a csereként beállt Gazda József bólintott a hálóba (1–0). A Kézdivásárhelyi SE végig kézben tartotta a találkozót, szervezett játékkal, megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.
3. Liga, 5. csoport, alsóházi rájátszás, 4. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Hermannstadt II. 1–0 (0–0). Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Roman Cosmin (Jászvásár). KSE: Bunduc – Dobozi, Tankó, Locotuș, Fábián, Gáll (Damian, 63.), Albu N. (Barbócz, 69.), Pakucs, Gajdó (Szőcs, 63.), Bandi (Todor, 88.), Sánta (Gazda, 46.). Edző: Vasile Gherghe. Hermannstadt II.: Agărbiceanu – Hurbean (Iordache, 57., Marian, 71.), A. Albu, Jica, Negrea, Niță, Manzu, Iaru, Sulea, Badea, Goia (Lăzăroiu, 82.). Edző: Dorin Zotincă. Gólszerző: Gazda (58.). Sárga lap: Locotuș (26.), Tankó (27.), Bunduc (48.), Gazda (62.), illetve Manzu (72.).
A jobb játékerőt képviselő székelyudvarhelyi együttes hamar magához ragadta a kezdeményezést, viszont Vasile Petra pontatlan volt, majd Botorok János közeli lehetőségét Gedő Hunor bravúrral hárította. Az első félidőben a sepsiszentgyörgyi csapat csak egyszer veszélyeztetett, ám Nistor Ákos lövését Albert Hunor könnyedén védte. A folytatásban a mezőnyben zajlott a küzdelem, majd a 40. percben vezetést szereztek a vendégek, Mihai Savin előkészítése után Antal Barna a hosszú felsőbe továbbított (0–1). Szünet után egyenlíthetett volna Andrási Alexandru együttese, a 48. percben Iustin Grigore próbálkozását védte a kapus, a kipattanót azonban sem Vlad Toma, sem Andrei Șerban nem váltotta gólra. Ezt követően a házigazdák emberhátrányba kerültek, az 52. percben Robert David utolsó védőként szabálytalankodott, ezért piros lapot kapott. Ezt igyekeztek kihasználni a vendégek, azonban a háromszéki hálóőr remek védésekkel akadályozta meg az előny növelését, míg a 72. percben Sánta Tamás járt közel az egyenlítéshez, átverekedte magát a védőkön, lövése viszont a kapufáról pattant vissza. A hajrában a háromszéki csapat kapusa továbbra is elemében volt, háromszor is nagyot hárított, a vendégek viszont három ponttal távoztak.
3. Liga, felsőházi rájátszás, 4. forduló: Sepsi OSK II.–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–1).
Sepsiszentgyörgy, városi stadion. Vezette: Lucian Diaconu (Jászvásár). Sepsi OSK II.: Gedő – Popa, Sütő, David, Veres, Máthis, Rența (Grigore, 46.), Kocsis (Sánta, 65.), Toma (Pál, 65.), Nistor (Maftei, 55.), Șerban (Becze, 75.). Edző: Andrási Alexandru. Székelyudvarhely: Albert – Kilyén, Berkeczi (Marucza, 62.), Merdariu, Criștiu, Savin (Bobea, 79.), Guță (Bálint, 79.), Simó (Manole, 62.), Petra, Antal, Botorok (Nisipeanu, 46.). Edző: Mihai Ianc. Gólszerző: Antal (40.). Sárga lap: Veres (15.), Nistor (25.), Pál (80.), illetve Petra (51.), Antal (64.), Manole (64.), Guță (75.). Piros lap: David (52.).
További eredmények: * playoff: Barcarozsnyói Olimpic–FC Pucioasa 0–1 (gólszerző: Petre 47.) * playout: Brassói SR–Brassói Kids Tâmpa 2–1 (gsz.: Potecu 82. – öngól, Răchișan 90+5., illetve Kerekeș 73.), Blejoi–Plopeni 5–1 (gsz.: Iancu 27., Georgescu 30. – öngól, Munteanu 45., Ghinea 61., Enache 63., illetve Lazăr 12.).
A playoff rangsora:
1. Székelyudvarhely 4 0 0 7–2 53
2. Pucioasa 3 0 1 4–2 46
3. Barcarozsnyó 1 0 3 3–5 32
4. Sepsi OSK II. 0 0 4 3–8 29
A playout rangsora:
1. Blejoi 2 1 1 10–4 32
2. Kézdivásárhely 2 1 1 4–1 29
3. Plopeni 2 1 1 4–5 24
4. Brassói SR 3 1 0 6–2 23
5. Hermannstadt II. 0 1 3 1–7 23
6. Kids Tâmpa 0 1 3 2–8 14
Az 5. forduló (április 29.): * playoff: Barcarozsnyói Olimpic–Sepsi OSK II., FC Pucioasa–Székelyudvarhelyi FC * playout: FC Hermannstadt II.–Brassói SR, Plopeni–Kézdivásárhelyi SE, Brassói Kids Tâmpa–Blejoi.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.