A Szász család hét hektár földön gazdálkodott, szükség volt a segítségre, így fel sem merült, hogy az egyetlen fiúgyermekből tanult ember váljék. A mezőgazdaság szocialista átalakítása ellenben sok család életében hozott változást. A szerző részletesen beszámol az első sóvidéki középiskolában, Korondon töltött évekről, ahol többek között a mára már többkötetes költő, Czegő Zoltán, Beder Tibor, egykori Hargita megyei főtanfelügyelő és Szilágyi Ferenc, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Elméleti Líceum 1990 utáni igazgatója volt a tanára. Utóbbi biztatására felvételizett a marosvásárhelyi tanárképző főiskolára. Pedagógusi pályáját a gyergyóremetei középiskolában kezdte, ahol matematikát tanított, a második évtől a helyi általános iskolában oktatott. Ez idő alatt végezte látogatás nélküli tagozaton a matematika-mechanika szakot a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.

Remetéről Sepsiszentgyörgyre

Szász Árpád versenyvizsgával került Sepsiszentgyörgyre a 2-es számú Elméleti Líceumba. Alig egy éve tanított Háromszéken, amikor Balogh Attila akkori matematika szakos tanfelügyelőt kinevezték említett iskola igazgatójának és a megüresedett helyre a főtanfelügyelői székben az Izsák Ferencet váltó Csíki Piroska Szász Árpádot akarta kinevezni, de első lépésben nem sikerült, mert Szász nem volt párttag. A szakfelügyelői kinevezést egyelőre megúszta, de a pártba való beléptetést nem. Tíz év múlva, Oprea Jolán főtanfelügyelősége alatt a megyei pártbizottság másodtitkára állt elő ugyanezzel a felkéréssel, ami alól egy színlelt betegség révén kibújt, de végleg nem menekült meg.

Az új főtanfelügyelő, Paul Voinescu matematikatanár Bodzafordulóról érkezett, s bár Szász Árpád erősítette, hogy vissza kíván menni a katedrára, hisz ő csak ideiglenesen vállalta a tanfelügyelőséget, a főnök ragaszkodott, hogy maradjon. A Voinescuval való együttműködés legemlékezetesebb epizódjának tekinthető a tulceai partneriskola kilencven diákjának és egy tucat tanárnak az egyhetes fogsága Kovásznán 1989. december 21. és 28. között. A téli vakáció december 22-én kezdődött, a tulceaiak egy nappal korábban érkeztek Háromszékre táborozni, de az események miatt itt rekedtek. A vonatok nem közlekedtek, a helyi autóbuszsofőrök nem vállalták a szállítást, a tulceai szülők azt mondták, nem jönnek át a Kárpátokon. „A vendéggyermekek szülei kétségbe voltak esve: mi történik velük itt a magyarok között?” December 28-án megindult a vonatforgalom, a hazautazás megoldódott.

Választások

Az 1989-es változások után a megye majdnem minden iskolaigazgatóját leváltották. Voinescu felajánlotta lemondását, de az új igazgatók kérték, maradjon legalább a választásokig. A matematika szakos tanárok közössége újraválasztotta Szász Árpádot szakfelügyelőnek. Január 25-én tartották a főtanfelügyelő-választást. Egy nappal korábban Lakos Béla, a tanfelügyelőség személyzeti ügyekért felelős alkalmazottja a Nemzeti Megmentési Front megyei irodájába hívta Szász Árpádot, ahol Dali Sándor, a megmentési front tanügyi megbízottja azt mondta: „ebben a zavaros időben nem Kossuthokra, hanem Széchenyikre van szükség”. Meggyőzték, vállalja el a főtanfelügyelőséget. Másnap az igazgatókkal tartott gyűlésen ellenszavazat nélkül elfogadták a javaslatot, amit Balogh Attila terjesztett elő. A főtanfelügyelő-helyettesi tisztségre Szász Voinescut javasolta: „sosem volt bigott kiszolgálója a rendszernek, sosem adta semmi jelét soviniszta megnyilvánulásnak, munkához való hozzáállását, munkabírását értékeltem”.

Az első napok kihívása a káderproblémák megoldása volt – emlékezik vissza a szerző. Felidézi, hogy a diktatúra utolsó éveiben, 1985–89 között a Kovászna megyébe kihelyezett 327 friss egyetemi végzős közül huszonhat volt magyar anyanyelvű, az utolsó három évben ideérkezett harmincegy matematikatanár közül egy sem beszélte a magyar nyelvet. 1990-ben egyre többen kérték áthelyezésüket, hogy hazamehessenek, Szász Árpád készséggel tett eleget ezeknek a kéréseknek, ami miatt a Vatra Romănească szervezet azzal vádolta, hogy elűzi a románokat a megyéből.

A szétválás

Már az 1990-es esztendő első napjaiban hangot kapott a természetes igény, hogy a magyar diákok tanuljanak anyanyelvükön. A román osztályba vagy tagozatra kényszerített magyar diákok átiratkoztak a magyar osztályokba, a nagy létszám miatt új osztályokat kellett létrehozni. Az első gondolat az iskolaépítés körül forgott, meg is teremtették ennek az elvi lehetőségét azáltal, hogy „lábbal” nyitották az ajtót a minisztériumban – idézi fel Szász Árpád. „Mindent jóváhagytak: a megyeközpontban két iskolát (egy elemit és egy középiskolát), egy épület átalakítását oktatási célokra, Kézdivásárhelyen egy elemi iskolát, Bodzafordulón és Kovásznán az iskolák bővítését”. Még abban az esztendőben átköltöztek az akkori Kereskedelmi Líceum (jelenleg Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola) tanulói az állomási iskolából az új épületbe.

Az iskolák szétválása nem ment ilyen könnyen. A román közösség elfogadta, hogy a Székely Mikó Kollégium magyar tannyelvű legyen, a román osztályok kimenő rendszerrel kifogynak innen, de a 2-es számú Elméleti Líceum két tagozatának szétválasztásáról, amely már január végén felvette a Mikes Kelemen nevet, hallani sem akartak. A szétválást hevesen ellenezték, de még jobban ragaszkodtak az épülethez. Nem sikerült megegyezni, így került sor a március 19-i marosvásárhelyi események keltette feszült helyzetben március 23-án a könyves, gyertyás tüntetésre Sepsiszentgyörgyön. Ezt követte az Orbán Árpád, a Nemzeti Megmentési Front megyei elnöke által összehívott találkozó, amelyre a helyi közhangulatot befolyásoló politikai szervezetek képviselői kaptak meghívást. Itt Voinescu főtanfelügyelőhelyettes elmondta, hogy a korábbi káderpolitika célja a többségében magyarok lakta megyék elrománosítása volt, emiatt a nemzettársai árulással vádolták. Említett egyeztető tárgyaláson hangzott el először a román fél részéről: ha a Mikes-iskola román és magyar osztályai különválnak, akkor a magyar tagozatnak kell mennie, a románok maradnak abban az épületben. Az 1908 és 1910 között a Magyar Királyi Állami Tanítóképző Intézet számára épített épületről van szó, amelyben jelenleg a Mihai Viteazul Főgimnázium működik.

Május 25-én újabb találkozóra került sor, ezúttal Orbán Árpád kérésére az oktatási miniszter fogadta a háromszéki küldöttséget, amelynek tagjai Kozsokár Gábor, a megyei tanács elnöke, Szász Árpád főtanfelügyelő és helyettese, Paul Voinescu. A tárgyalás eredménytelen volt, egy másik felállításban június 6-án megismétlődött Sepsiszentgyörgyön. Ezen a találkozón jelentette be Pál Ferenc, a Mikes-iskola igazgatója, hogy átengedik az épületet a román tagozat javára – számol be Szász Árpád.

Az utolsó döfés

Míg év elején a főtanfelügyelőt választás útján nevezték ki, novemberben az oktatási miniszter hatósági kinevezést rendelt el, amihez a tanfelügyelőségek vezetőtanácsának személyre szóló javaslatára volt szükség. A szabályzat szerint három javaslatot kellett felterjeszteni, de a jelölő gyűlésen Tulit Ilona akkori magyar szakos tanfelügyelő kijelentette, a diktatúra idejéből ismerik az eljárást, azért kérnek három jelöltet, hogy majd a miniszter döntsön a főtanfelügyelő személyéről, de ők egyetlen javaslatot tesznek és az Szász Árpád – részletezi a szerző. Így marad továbbra is főtanfelügyelő, de a megtorlás nem maradt el.

A szakfelügyelők versenyvizsgáját 1991 januárjában tartották, s bár Tulit Ilona sikeresen vizsgázott, nem kapott kinevezést. Magyarázatért Szász Árpád a miniszterhez fordult és kérte, írja alá Tulit Ilona kinevezését. Mihai Șorát ekkor már Gheorghe Ștefan váltotta a miniszteri székben, aki kijelentette, neki jogában áll eldönteni, hogy kit nevez ki tanfelügyelőnek. A kérést nem írta alá, Szász Árpád beadta a felmondását, márciustól újból a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban tanított matematikát.

A Szabóinasból megyei főtanfelügyelő című könyv hátlapján olvassuk: „(...) nem mindig választhatjuk meg, ami velünk történik, de azt igen, hogy miképpen formál minket”. E kötetnyi tényszerű leírás arról tanúskodik, Szász Árpád számára a tanítás volt a legfontosabb, a hatévi kitérőt nem ő választotta.