Ma 19 órától a Román Kupa (RK) második, kieséses szakaszának első mérkőzésén a Mikes Kelemen Sepsi BC a Târgoviştét látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban. A vendégegyüttes sorait olyan játékosok erősítik, mint Brosovszky Móni, Larisa Toma és Elena Dincă, akik az elmúlt idényben a szentgyörgyi csapattal megnyerték az RK-t, és bajnoki ezüstérmet szereztek.
A 2008—2009-es szezon előtti felkészülési időszakban a két együttes három meccsen is megmérkőzött egymással, ebből kettőt a Târgovişte és egyet a Sepsi BC nyert meg. Az idei pontvadászatban is találkozott már egymással a két együttes, az 5. fordulóban a Déri Csaba irányította alakulat mai ellenfeleink otthonában kaptott ki. A két csapat közötti idei mérleg Târgoviştének kedvez, de nagyon reméljük, hogy kosarasainknak sikerül majd visszavágniuk, és meg tudják nyerni a címvédéshez nélkülözhetetlen összecsapást. Bízzunk abban, hogy lányaink már kipihenték a franciaországi és az aradi mérkőzések fáradalmait, és százszázalékos erőbedobással, nagy küzdeni akarással lépnek majd pályára. Hajrá, lányok! Hajrá, Sepsi BC! A mérkőzést élőben közvetíti a Régió Rádió (Sepsiszék 88,7 MHz, Orbai- és Kézdiszék 107,2 MHz, Erdővidék 90,5 MHz) és a Telesport. A meccsre jegyeket elővételben lehet vásárolni a Dr. GSM-nél, illetve a Tribel étteremben vagy a sportcsarnoknál a megmérettetés napján, két órával a találkozó kezdése előtt.