Vdovkina Anastasia tűzzománcvilága

2022. április 26., kedd, Közélet

Az idei sepsiszentgyörgyi városnapok kulturális rendezvényeinek sajátos színfoltjaként különleges szépségű tűzzománc-kiállítás nyílt tegnap délután a Míves Házban, ahol a nemrégiben ötvenedik születésnapját ünneplő Vdovkina Anastasia munkáit állították ki. 

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Nagy öröm azt látni, hogy Sepsiszentgyörgy nem csupán a megyében, a régióban, hanem országhatárokon túl is értékteremtő városként szerepel, hiszen a művésznő és csodálatos alkotásainak ittléte azt jelzi, fent vagyunk azon a kulturális és képzőművészeti térképen, amelyet a nagyvilág számontart – jelentette ki Vargha Fruzsina alpolgármester a tárlatmegnyitón. Köszönetet mondott a kiállítást szervező Liszt Intézetnek, illetve a tárlat kurátorának, Szebeni Zsuzsának, hogy kiemelten figyel a női alkotók munkásságának népszerűsítésére, hiszen „valóban fontos megmutatnunk azt, hogy a hölgyek mire képesek házon, konyhán kívül”.

A moszkvai születésű, jelenleg Kolozsváron élő és alkotó művésznő kiállított munkáiról Szebeni Zsuzsa elmondta: az érdeklődők az elmúlt években életre hívott, acélból vagy rézből készült műveket láthatnak, ezek „a tűzzománctechnika alkalmazásában eltöltött harmincéves tapasztalat eredményei”. Tematikai szempontból is igen változatos munkák, egyebek mellett az erdélyi kapu, a természet és északi motívumok is megjelennek, s több alkotásban Vdovkina Anastasia egyik kedvenc témáját láthatjuk viszont, a csónakot, a vitorlást „mint az élet-folyó mentén való mozgás szimbólumát”.

A tárlat május 23-ig látogatható hétköznapokon 9 és 15 óra között.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2022-04-26: Közélet - Ferencz Csaba:

Évszázadokon átnyúló évszakok

Ritka élményben volt része a vasárnap esti közönségnek a Krisztus Király-templomban tartott hangversenyen, hiszen mind a játszott darab, mind az előadók tekintetében világszínvonalú muzsikát hallhatott az idei városünnep „második” megnyitóján.
2022-04-26: Közélet - Matekovics János Zoltán:

Egyed Emese költői délutánja Sepsiszentgyörgyön

Szép számban gyűlt össze közönség vasárnap délután a Szent György Napok programsorozatában szervezett női költők délutánjára az Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében, ahol Egyed Emese kolozsvári költőt, egyetemi tanárt faggatták beszélgetőtársai, Farkas Adrienne, a Kossuth rádió Gondolat-jel című műsorának vezetője és Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője. A kötetlen beszélgetés során többek között szóba került Egyed Emese sepsiszentgyörgyi kötődése, az irodalom és a képzőművészet kapcsolata, a versírás technikája. Egyed Emese saját verseiből olvasott fel a Délvidék című, valamint a tavalyelőtt megjelent Daphne ideje című kötetéből. Ez utóbbiban számos olyan vers található, amelyet képzőművészeti alkotások ihlettek.