…Lesz még egyszer ünnep a világon. Ha majd elül a vész haragja,
s a viszály elvérzik a csatákon...
Hatalmas tó veszi s tartja magáénak az emberi jajt. Az ember magának, övéinek építette szemeink elé a mindenség nevű partokat, ott állnak, itt állnak mögöttem, úgy hiszem. Az óceánok tartják életben ma is a hitet, emberi vallomást. Talán a zokogás közelebb hozza az igazat, ami valóság... Keresem a partvonalat, mert úgy számítottam hitben hitesen, hogy a mindenségnek is van partvonala, kell lennie, hiszen csak az megbízható, ami viszonyítható!
Cinkeles, Hegyhát, Hargita, ó, úgy igyekszünk saját nevet adni a mindenség eleven darabkáinak. És ha neve van, szinte jogot formál hozzá az ember. Neve van, fölmutatható, gondozhatóvá válik máris. Birtokjog még nem jelenti az elhasználhatóságot.
Lesz még egyszer ünnep a világon, írom szerény falamra, hitemmel biztosítom itt lenn a kétkedő halandót. Az óceánokat nem lehet, nem tudjuk kisajátítani, hogy a birtok- és tulajdonjog hívei csuhajkodjanak a mindenség peremén. Hiszem azt, ami megérinthető, aminek partján magam érintkezem hitemben a végtelenséggel. Jobb kezem egy kikerülhető és megművelhető léckerítésen. Sokfelé imáztam hazámban, miközben vérzett a viszály nyomán a csatatér. A sebesülteket legelébb kocsira, szekérre, vágtatni haza-visszafelé aranyos partjain a Csendes-óceánnak...
Akik hisznek az emberi lény, az Ember s a jövendő Imakeresztjében, esküsznek az életre, az óceán túloldalán szívet is verdeső szellőfakadásra... Ketten is, mi is szorítjuk egymás vállait. Szó benn akad, nekünk pedig az emberekkel kell elhitetnünk, hogy nem pályázunk ám, nem versengünk a halhatatlanságért, vagy ellene.
Csak annyit, akarunk hitünk szerint és ágaskodó bizalommal hitetni is, hogy ezen a parton nem győzni járt a halál. Igaz, való, amott a túlsó parton tegnap az óceán homokbuckáin szórták homokba szeretettel embertársuk hamvait minap. Az óriási víztömeg semmit sem árult el abból, baráti embertársunk hamvai hogyan viselték el és hogyan viselte meg őket a halál.
A Halál restelkedett. Azok állítják, akiknek a színe elől menekültek el mindig a jóságos hitbéliek. Homokba szórni hamvait annak, akivel tegnap előtt meg együtt esküdtünk, létre, Teremtőre! És ha boldogság van – vagyonosak voltunk az innenső parton, hitünkben.
