A magyar kormány, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló programokat, fejlesztéseket, eseményeket bemutató sorozatunkban most Sepsibodok következik. A 2021-es esztendőben a Sepsibodoki Református Gyülekezet két esetben is élvezhette Magyarország Kormányának támogatását.
Szentháromság vasárnapján orgonaavató ünnepségre került sor gyülekezetünkben, melyen az Erdélyi Református Egyházkerület és a Magyar Kormány jelentős anyagi segítségével felújított Kolonics-féle orgona szólalt meg újra. Az orgona felújítási munkálatai 2019-ben kezdődtek, amikor elszállították Pap Zoltán székelyudvarhelyi mester műhelyébe. A műemlék hangszer teljes felújításon esett át, majd 2021 tavaszán került vissza a templom karzatára. Reménységgel vagyunk afelől, hogy az orgona hangja nem fog visszhangozni a templomban, mindig lesz, akinek az énekét kísérje, hiszen ahogyan egyházi énekünkben is valljuk: „Áldjad, én lelkem a dicsőség erős királyát! Őnéki mennyei karokkal együtt zeng hálát! Zúgó harang, Ének és orgonahang, Mind az ő szent nevét áldják!” –mindent Isten szent nevének dicséretére teszünk.
Gyülekezetünkben már több éve hagyománnyá vált a nyári tábor megszervezése közösségünk gyermekei számára. Táborszervezői munkánkban mindig fontos szempont volt, hogy táboraink elérhetőek legyenek bárki számára, hogy a szerényebb anyagi körülmény se legyen akadálya a részvételnek. Ebből kifolyólag a résztvevők anyagi hozzájárulása minden esetben szimbolikus jelentőségű. Mindezek ellenére évről évre azt tapasztaljuk, hogy az árak és a megnövekedett igények következtében egyre nehezebb közösségünknek előteremteni egy-egy tábor lebonyolításához szükséges anyagiakat. Kijelenthető, hogy pályázati források nélkül nem tudnánk megszervezni táborainkat. A Magyar Kormánytól kapott 400 ezer forint értékű támogatás ebben jelentett óriási segítséget. Köszönetünket fejezzük ki Magyarország Kormányának, hogy támogatásával lehetőségünk nyílik népünket és Istenünket szolgálni.
Roth Levente
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.