Ferike élete továbbra is veszélyben

2008. december 4., csütörtök, Család

Az Összefogás Napja óta eltelt időszakban sokan hozzájárultak Szőcs Ferike gyógyításának költségeihez, ennek ellenére az édesapa meglehetősen borúlátó: azt mondja, minden, műtét nélkül eltöltött nap ötéves kisfia túlélési esélyeit gyengíti. Szőcs Ferenc kétségbeesését fokozza, hogy a hírek szerint az olaszországi orvosi beavatkozás a várthoz képest mintegy ötvenezer euróval drágább, így már 170 000-re emelkedne a végösszeg. A genovai műtét árát állítólag a donorkereséssel járó költségek emelték meg.

Az elmúlt napokban Szőcs Ferenc Kézdivásárhelyt és Székelyudvarhelyt járta végig adomány reményében. Mint mondja, a cégnél való kopogtatás igencsak hasonlít a kolduláshoz, de fiának helyzete, ,,akiért életét is hajlandó volna áldozni", annyira reménytelen, hogy másként nem cselekedhet. A szüntelen kopogtatásnak eredménye is volt. Székelyudvarhelyen egy ismerős a Norada gyárban ötezer lejt gyűjtött, a bardoci református nőszövetségtől 1150, míg munkatársain keresztül 1550 lej érkezett. Arra is volt példa, hogy miközben a buszra várakozott, egy nő, akit csak látásból ismert, kifutott az egyik üzletből, elnézést kért, amiért nem vehetett részt az Összefogás Napján, és száz lejt nyomott a markába. Miközben beszélgetünk, megszólal a telefon: egy román férfihang arról érdeklődik — mintegy megerősítvén az elhangzottakat —, hogy milyen címre küldhetne postán kétezer lejt. Szőcs Ferenc a meghatódottságtól alig tud megszólalni, s könnyeit nyelve diktálja a kért adatokat. ,,Nem is képzeltem volna, hogy ennyi román ember áll majd az én kisfiam mellé. Az adományok jelentős hányada a déli megyékből érkezett, olyan vidékekről, ahová én sosem tettem be a lábam. Mindezt annak köszönhetem, hogy a román újsá­gokban is bemutatták Ferikét. Ezzel szemben Magyarországról egyetlen forint sem érkezett. A számláinkon található húszezer forintot is a Baconból elszármazottak adományozták, amikor itthon voltak" — mondta láthatóan csalódottan. A megtört édesapa többször járt a megyei tanács elnökénél, Tamás Sándornál is, ahol arról biztosították, hogy az összeállított ügycsomó már az egészségügyi minisztériumba került, s nagy a valószínűsége, hogy mintegy 120 000 lej értékben fedezik a külföldi kezelés díját — ő mégis nyugtalan. ,,Telnek a napok és a hetek, Ferike állapota nem javul. Én megértem, hogy az ügyintézés nehézkesen megy, de ha nem érkezik segítség időben, nem tudom, mit teszek."

Mindezek ellenére Szőcs Ferenc nem adja fel, a napokban Csíkszeredában próbál adományt gyűjteni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2008-12-04: Sport - x:

Minifoci

Vereség nélkül első a King’s
A sepsiszentgyörgyi A-osztályos kispályás labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának eredményei: King’s—Novo 7—4, Mikósokk—Bodok 3—2, Málnás—Depo 1—5, Cora—Deák-Hámor 8—2, Goldim-Shot—Korodi 8—6, Skála—Bertis 4—6, Vital—Electrica 5—7.
2008-12-04: Család - Jártó Kocsis Edit:

A zöld faliszőnyeg (Szolgáltatás és szolgálat)

A szolgáltató mindenekelőtt a fogyasztóért létezik. Ha a szolgáltatás megfelel a fogyasztó érdekeinek, hát elérte célját, és jó pénzért eladható, akárcsak a termék. Eddig a tézis.