Ezért minden, az ügyüket érintő kezdeményezés fontos, s csupán remélhető, hogy azok eredményessé is válnak. A hét végén Déván tartották az első Szórványért értekezletet, s az RMDSZ honlapján olvasható közlemény szerint a megbeszélésen az erdélyi magyar szórványközösségekben tevékenykedő RMDSZ-es politikusok és pedagógusok vettek részt. Az egyik házigazda, Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke kijelentette, szorosabb együttműködést szeretnének a szórványközösségek életében fontos szerepet vállaló RMDSZ, illetve a pedagógusokat tömörítő RMPSZ között, emellett paradigmaváltást is szorgalmaznak, pozitív hozzáállást javasolnak az „elmúlás miatti kesergés helyett”. Ezért „az értekezlet egyik célja, keretet találni a segítő szándéknak, kigondolni a világos, megvalósítható feladatokat, és megtalálni az ezekhez rendelhető erőforrásokat”.

Ez mind jó, mind szükséges. Ne is keseregjünk, hanem vizsgáljuk meg higgadtan, mit lehet még tenni, hogyan lehet enyhíteni a szórványban élők gondjain (oktatás, vegyes házasság, elvándorlás, népességfogyás, asszimiláció). Mi az, ami még menthető, illetve hogyan menthető? A szórványban élők szempontjából ezek létfontosságú kérdések, ennek ellenére a most kinyilvánított „hagyományteremtő” közös gondolkodás iránti igény mégis megkésettnek tűnik. A szórványközösségek helyzete ugyanis évről évre változik – rendszerint nem javul –, s e témáról már eddig is számos konferenciát, tanácskozást tartottak (jól ismert a háromszéki megyeháza Összetartozunk nevű szórványprogramja is), s a végkövetkeztetések mintha mindig a jövőre utaló tennivalók megfogalmazásában merülnének ki.

Úgy tűnhet, az értekezlet egy új kezdetet is jelent, ám, mintha maguk a szórványkérdés megoldásának kulcsait keresők sem lennének túlságosan magabiztosak. Furcsa, hogy az RMDSZ közlemé­nyében egy szó sem esik a magyar egyházakról, a tanácskozásról kiadott nyilatkozatban is csupán egy együttműködésre utaló mondatot rögzítettek. Ez nem sok, hiszen közismert, hogy szórványvidéken évek, évtizedek óta a magyar történelmi egyházak jelentik az ott élő magyar közösség utolsó bástyáját. S ha szórványkérdés tekintetében további változást, javulást kívánunk, bizony, mind társadalmi, mind politikai téren többre van szükség. A meglévő eredmények és megvalósítások – a magyar kormány támogatásával épített bölcsődék, óvodák, illetve délutáni oktatás és szórványkollégiumok helyzete, egyházi kezdeményezések – összegzése mellé pontos és konkrét elképzeléseket, terveket kellene illeszteni, de minél gyorsabban. Szólamokra már rég nincs idő, szórványkérdésben tényleg nem kesergőkre, hanem cselekvő emberekre van szükség.