A Romgaz állami gáztársaság megvásárolta az amerikai ExxonMobilnak a fekete-tengeri Neptun Deep földgázmezőben lévő ötvenszázalékos részesedését; az erről szóló szerződést Nicolae Ciucă miniszterelnök jelenlétében írták alá tegnap a kormány székházában.
A politikus szerint ez fontos előrelépés az ország energetikai függetlenségének biztosítása felé. Úgy fogalmazott, most már megkezdődhetnek a szükséges beruházások annak érdekében, hogy a Romgaz – a másik ötvenszázalékos részesedéssel rendelkező OMV Petrommal közösen – legkésőbb 2026-ban megkezdhesse a gáz kitermelését a mélytengeri lelőhelyről. Az 1,06 milliárd dolláros tranzakciót tavaly decemberben hagyta jóvá a Romgaz részvényesi közgyűlése.
A legígéretesebb Neptun Deep gázmezőn kívül több kisebb lelőhelyet is felfedeztek Románia felségvizein. A miniszterelnök szerint a román partokhoz közelebb lévő Midia térségből már idén nyáron megkezdi évi mintegy egymilliárd köbméternyi földgáz kitermelését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Carlyle magántőke befektető csoport által alapított Black Sea Oil and Gas.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.