Az SZDP megyei elnöke, Horia Grama lett a negyedik képviselő Kovászna megyében. A Bodza-vidék—Orbaiszék körzetben indult, és az országos visszaosztásból nyert mandátumot. A négyes képviselői körzetben a legtöbb (4765) szavazatot az RMDSZ-es Molnár Gábor kapta, Gramának 3045 voksot sikerült szereznie, pártja képviselőjelöltjei megyei szinten összesen 6254 szavazatot összesítettek, az őket követő demokrata-liberális jelöltek pedig 4831-et.
Szűkszavúan nyilatkoztak tegnap a jövőről a D-LP és az SZDP megyei vezetői, mindkét párt bízik benne, kormánytényezők lesznek, így egyelőre csak annyi derült ki, egyik helyi szervezet sem szeretné, ha osztozkodniuk kellene a hatalomban az RMDSZ-szel. ,,Túl sokat volt kormányon az RMDSZ, jó lenne, ha most már partvonalon kívül maradna" — vélekedett Horia Grama.
Gheorghe Baciu, a D-LP megyei elnöke legfrissebb bukaresti értesüléseire hivatkozva jelentette ki: minden jel szerint nem kerül be a kormánykoalícióba az RMDSZ. ,,A liberálisok kénytelenek lesznek a csomagjukat az ajtó előtt hagyni" — fejtette ki arra az újságírói felvetésre, hogy az NLP feltételeket szab, csak az RMDSZ-szel közösen akar belépni az új koalícióba.
Horia Grama képviselői tervei közt a következőket sorolta: az SZDP-s polgármestereknek támogatást szerezni, román prefektust kineveztetni Kovászna megyében és közbenjárni azért, hogy véglegesen tisztázódjék, a székelyföldi területi autonómia ,,aberráns és törvénytelen kérés". ,,Az egységes román nemzetállam házőrző kutyája akarok lenni" — hangsúlyozta. Ugyanakkor elmondta, ha az RMDSZ-es politikusok a megye érdekében, a gazdasági fejlődésért kívánnak tenni, számíthatnak támogatására. ,,Az RMDSZ-nek gazdasági kérdésekre kellene cserélnie az autonómiát" — vélekedett a frissen megválasztott SZDP-s képviselő.
Bár nem sikerült képviselői, szenátori helyet megszerezniük, nem elégedetlenek az eredményekkel a demokrata-liberálisok. A jelöltek elsősorban az új választási rendszert kifogásolják, felhívták a figyelmet több hibára, például hogy a hatalmon lévőknek kedveztek a polgármesteri hivatalokban berendezett szavazókörzetek. Gheorghe Baciu szerint fontolóra kellene venni, hogy Romániában is kötelezővé tegyék a szavazáson való részvételt, de elégedettek azzal, hogy a magyarok sem mentek el szavazni, ez szerintük azt jelzi, hogy ,,már nekik sem kell Markó Béla".
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.