Szombaton és vasárnap Ciolpani-ban rendezték meg a motokrossz Balkán-bajnokság második futamát, amit kategóriájában az ozsdolai Ördög Zoltán az első, míg a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián a második helyen zárt. A viadal a román pontvadászat második fordulója is volt egyben.
Az észak-macedióniai fiaskó futam után (a Balkán-bajnokság aktuális idényének első versenyét komoly szervezési hiányosságok mellett tartották meg, így törölték annak eredményeit) a hétvégén az Ilfov megyei Ciolpani-ban gyűlt össze a motokrossz Balkán-bajnokság (Bb) mezőnye, hogy egy igazán jó versennyel kezdetét vegye a küzdelemsorozat 2022-es kiírása. A startvonalnál felsorakozók között ott volt a Bukaresti Steauanak versenyző sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián, valamint a szintén fővárosi Top Cross TCS színeiben induló ozsdolai Ördög Zoltán is. Mindkét motorosunk esett egyet a viadal második futamában, ám amíg az MX2Junior kategóriában érdekelt Ördögnek sikerült ledolgoznia hátrányát és nyernie, addig az MX2-es géposztályban köröző Tompának futamgyőzelmébe került az esés, így csak másodiknak fejezte be a mostani versenyhétvégét. „Jól előkészített pályán és kellemes időben versenyeztünk. Az első futamot simán hoztam, a másodikon viszont elestem, és már nem tudtam befogni bolgár ellenfelemet, emiatt meg elúszott számomra az összetettbeli első helyezés” – nyilatkozta érdeklődésünkre Tompa, aki még nem tudja, hogy ott lesz vagy sem a Bb két hét múlva esedékes törökországi viadalán. „Jó versenyt futott Zoltán, még úgy is, hogy elesett és hátrányból felállva nyerte meg a második futamot. Örvendünk az eredménynek, hiszen megmérettetésről megmérettetésre javul a fiam teljesítménye” – jelentette ki határozottan Ördög István, ozsdolai motorosunk édesapja.
Az eredmény (Balkán-bajnokág+román pontvadászat, 2. forduló): * MX2: 1. Hakan Halmi (bolgár, KTM), 2. Tompa Krisztián (Husqvarna, Bukaresti Steaua), 3. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross TCS) * MX2Junior (MX125): 1. Ördög Zoltán (KTM, Top Cross TCS), 2. Marois Kanakis (görög, KTM), 3. Hristyan Georgiev (bolgár, KTM). (tibo)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.