Harag György-életmű-kiállítás
Születésének 95., halálának 35. évfordulója alkalmából Harag György-emlékévet hirdetett 2020-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA).
A valaha volt egyik legjelentősebb magyar színházi rendezőről könyvbemutatók, filmvetítés és diákszínjátszó fesztivál mellett egy rangos életmű-kiállítással is megemlékeztek. Idén Sepsiszentgyörgyre is eljutott a tárlat: ma 17 órától nyitják meg, és három héten át lesz látogatható a Tamási Áron Színház előcsarnokában. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet közreműködésével megvalósult sepsiszentgyörgyi kiállítást Vargha Fruzsina alpolgármester nyitja meg. A rendezvényen köszöntőbeszédet mond Szebeni Zsuzsanna, a Liszt Intézet vezetője, Kovács Örs Levente, az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének osztályvezetője és Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgatója.
Kiállítás
A Vadon Egyesület által működtetett Székelyföldi Vadászati Közgyűjteményben ma 12 órától megnyitják a szucsávai Bukovinai Nemzeti Múzeummal együttműködésben létrejött Csodafészkek című kiállítást. A személyes gyűjtemény anyaga 70, Moldva északi részében fészkelő, itt telelő és vándormadár tojásainak és fészkeinek élethű másolatait mutatja be. A kiállítás házigazdája Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója. A kiállítást megnyitja Zágoni Imola Kovászna megyei nevelési szaktanfelügyelő, biológia szakos tanár. A megnyitón jelen lesz Florentina Carmen Oleniuc biológus, muzeográfus, arheozoológiai és archeobotanikai szakértő, a Szucsávai Természettudományi Múzeum képviselője.
Könyvbemutató
Dr. Biró Gábor kézdivásárhelyi ideggyógyász főorvos Töredékesen is egész című könyvének bemutatójára május 11-én, szerdán 18 órakor kerül sor a Vigadó Művelődési Ház dísztermében. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget dr. Borcsa János, az Ambrózia Kiadó vezetője. Közreműködik dr. Biró Enikő és Kató Balázs. A könyv a helyszínen megvásárolható.
Török Zoltán Remete című történelmi kisregényét mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban május 12-én, csütörtökön 18 órától. A szerzővel dr. Szekeres Attila István történész beszélget.
Zene
MOZART-KAMARAKONCERT. Ma 19 órától rendkívüli Mozart-hangversenyre hívja az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet és az Árkosi Kulturális Központ. Fellép a Kronstadt kvartett három tagja: Adrian F. Pipaș (elsőhegedű), Előd Gábor (brácsa), Bartha Zsófia (cselló) és meghívottjaik: Cristina Ordean (oboa), Liviu Săvuță (kürt) és Andreea Tofănel (brácsa). A jegyeket előre is meg lehet vásárolni 20 lejért a központ székhelyén, Sepsiszentgyörgyön az Olt utca 6. szám alatt 9–15 óráig.
ÜVEGHANG AKADÉMIA. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet Üveghang Akadémia nevű zeneelméleti, -történeti és gyakorlati képzésén a Codex Régizene Együttes a régizene rejtelmeibe kalauzolja a közönséget. Hangszereket is ki lehet próbálni. A programra regisztrált hallgatók mellett szívesen látnak most bekapcsolódni vágyó zenekedvelőket is május 11-én, szerdán 18 órától a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Az előadás címe: Mi az újdonság a régizenében?
Tánc
Májusban újra gyermekelőadásokkal örvendezteti meg fiatal nézőit a Háromszék Táncegyüttes. A Világhírű Redever című előadást Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban május 11-én, szerdán 10 és 12 órától, május 12-én, csütörtökön 10 és 12 órától játsszák. Jegyek ára: 10 lej, érdeklődni a 0721 139 882-es telefonon lehet. Jegyek a központi jegyirodában kaphatóak. Az iroda nyitvatartási rendje: hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig, valamint előadások előtt egy órával.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész moziban ma: 16.15-től A rosszfiúk (magyarul beszélő), 16.30-tól Pirula panda (románul beszélő), 18.15-től Doctor Strange az őrület multiverzumában (magyarul beszélő) és 20.45-től román feliratos, 18.30-tól Külön falka (román feliratos), 20.30-tól Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai (amerikai családi kalandfilm). Pénztárnyitvatartás és telefonos helyfoglalás 10–13 és 15–21 óráig; telefon: 0787 526 102.
Hitvilág
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket és hozzátartozóikat várják ma 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe.
A BÉRMÁLÁSRA KÉSZÜLVE Szentlélek-váró imaestet tartanak a bérmálkozó fiatalokkal (ahogy az apostolok imádkozva várták a Szentlelket, úgy ők is ezt teszik) a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban az esti, 18 órától kezdődő mise után.
Kortárs drámák a Szimplában
Az Okuláré Projekt a Fiatal Drámaírók Háza és a Metro Works színházművészeti szabadiskola kezdeményezése. A kortársdráma-felolvasóestek város- és országhatárokat átívelő sorozatához új helyszínként a sepsiszentgyörgyi Szimpla is csatlakozott. A projekt célja, hogy teret biztosítson kortárs magyar pályakezdő drámaíróknak arra, hogy élőben, minél nagyobb közönség előtt próbálhassák ki magukat. A május 11-ei esemény Sepsiszentgyörgyön 18.30-tól kezdődik a Szimplában. A hívószó, amelyre a szövegek születtek: Az Érkező. Az est folyamán az alábbi egyfelvonásos darabok lesznek műsoron: Holczer Dávid: Házfalak; Magyar Bogi: Kincses sziget; Utassy Jázmin: Békepipa. Az eseményre a belépés ingyenes.
Pallérozó
Újabb nyereményjátékunkban olvasóink Rákász Gergely koncertorgonista május 13-i kovásznai, május 14-i kézdivásárhelyi és május 15-i sepsisszentgyörgyi koncertjére nyerhetnek páros belépőt.
A részvételhez az alábbi szelvényen válaszoljon a kérdésre, töltse ki adataival a szelvényt, és legkésőbb május 11-ig, szerdáig, a sorsolás napjáig juttassa el azt szerkesztőségünkbe: Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám (sorshúzás 14 órakor). Koncertenként 4–4 páros belépőt sorsolunk ki.
Kérdés: Hány koncertet tart Háromszéken Rákász Gergely?
Válasz: ......................................
Név:............................................
Lakcím (teljes): ......................
.....................................................
.....................................................
Telefonszám:..........................
Háromszék
Naponta értéket viszünk
otthonába!
Lomtalanítás
A Tega Rt. ma Bikfalván és Szentivánlaborfalván, szerdán Rétyen gyűjti a hulladékot (háztartási, elektronikus, illetve szelektív hulladékot: műanyagot, fémet, papírt és üveget).
Ügyelet
Ma Sepsiszentgyörgyön 20–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai 392-es Dona (telefon: 0372 409 392, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.