Rengetegen voltak kíváncsiak a Szent György Napok záróestéjén az Edda Művek koncertjére, a majdnem ötvenéves zenekar népszerűsége ma is töretlen. Az Edda Művek a Kárpát-medencei magyarság egyik legismertebb magyarországi rockegyüttese, története 1974-re nyúlik vissza, amikor Miskolcon Halász József megalakította a Griff zenekart. Az akkori tagok többnyire a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Egyikük az Edda – Óészaki mitológiai és hősi énekek című kötetet olvasta, amikor épp névváltoztatáson gondolkodtak, ő javasolta az együttes nevéül a könyv címét. A tagok azonnal elfogadták a tömör és könnyen megjegyezhető nevet. Csatlakozott a zenekarhoz Pataky Attila, aki később át is vette a vezetést, így született meg az Edda Művek. Az évtizedek során 242 dalt írtak, több közismert sláger mellett ők jegyzik a Sepsi OSK labdarúgócsapat hivatalos himnuszát is. Vasárnapi sepsiszentgyörgyi koncertjük előtt Pataky Attilával, az Edda Művek frontemberével beszélgetünk.
– Hogyan alakult a közelmúltban az együttes élete?
– Hatalmas öröm számunkra, hogy a teremtő Isten megadta nekünk az ajándékot, hogy a világjárványt túléljük. A tavalyi év csonkára sikeredett, de a lényeg hogy játszhattunk, zenélhettünk, sőt, megjelent a 35. albumunk Hírvivő címmel. Év végén meg tudtuk tartani Aréna-koncertünket, szintén égi segítséggel, hiszen még az utolsó nap déli tizenkét órakor sem tudtuk, este lesz-e buli vagy sem.
– Miként született meg a Sepsi OSK labdarúgócsapat himnusza?
– Diószegi Laci barátom megkeresett, mi régóta ismerjük egymást. Mondta, Attilám, mi most indulunk be igazán, és kellene valami lélekmelegítő induló, amit a szurkolók igazán magukénak tudhatnak. Nem nagyon szoktunk mi ilyeneket csinálni, de megbeszéltük Gömöry Zsolttal és bevállaltuk. Aztán volt a meglepetés, amikor Budapesten a stúdióban vettük föl, és Laci megjelent a kemény maggal – egy busznyi Sepsi OSK szurkolóval. Megkapták a kottaanyagokat, Zsolti megtanította a refrént, és felvettük. Felemelő érzés volt, hiszen gyermekek is voltak. Öröm ez, összeköt minket, valószínű, még erősebbé teszi a kapcsolatunkat.
– Hogy érzed magad a Szent György Napokon, városunk ünnepén?
– Itt lenni ma és veled beszélgetni megint egy csoda. Ha kinézünk, itt a színpad, gyönyörűen süt a nap, tulajdonképpen ez az első nyári meleg nap, amit a bőrünkön érezhetünk. Ez egy Isten áldotta nap. Mi pedig elhoztuk dalainkat, nem volt könnyű összeállítani a műsort, de hát azért vagyunk profik, hogy ezt megtegyük. Megszólalnak azok a dalok, amelyek itt, Sepsiszentgyörgyön meg kell hogy szólaljanak, többek között természetesen az Erdély felé, A kör stb…
– Mit üzensz a helyi közönségnek?
– Keressétek egymást, segítsétek egymást, szeressétek egymást! Ez a magyar megmaradás kulcsa. Orbán Viktor miniszterelnök erről beszél mindig, vagy rejtetten vagy direkt módon. Kezdünk alakulni, kezd a világ felénk fordulni, és csak néznek – persze az ártók is, de róluk most nem beszélünk. Kerek a fejem, mosolygok, jókedvem van. Boldog vagyok, hogy itt lehetek és zenélhetek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.