A képviselőház döntéshozó házként március 23-án elfogadta a kedvezményes lakásvásárlást lehetővé tevő Új otthon programról szóló sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt. A program másfél milliárd lejes hitelkerettel folytatódik az idén.
A lakásvásárlást az állam által garantált hitelek révén megkönnyítő jogszabályt 289 képviselő támogatta szavazatával, ketten ellene szavaztak. Az Új otthon program összköltségvetése 1,5 milliárd lej, a kedvezményezettek új lakásokat, konszolidált lakásokat, valamint más kategóriájú lakásokat vásárolhatnak – tájékoztatott közleményében az RMDSZ.
Az igényelhető hitel maximális értéke: 66 500 euró, ha a lakás ára maximum 70 ezer euró, ebben az esetben a szükséges önrész 5 százalék; 119 ezer euró, ha a lakás ára maximum 140 ezer euró, így a szükséges önrész 15 százalék. Amennyiben az ingatlan értéke meghaladja a 70 ezer, illetve 140 ezer eurót, a különbséget saját forrásból kell biztosítania a vásárlónak.
A program szabályzata szerint nincs életkori korlátozás, a lakásvásárlási hitelt egyedülálló személyek, házaspárok és gyerekes családok egyaránt igényelhetik. Házaspárok esetében mindkét személynek meg kell felelnie a jogosultsági feltételeknek. A lakásvásárlási hitel változó kamatozású, maximum 2 százalékos fix kamatlábból és a fogyasztóknak nyújtott hitelek referenciamutatójából (IRCC) tevődik össze – áll az RMDSZ közleményében. Az idei Új otthon programban 14 pénzintézet vesz részt.
A kormány által március 2-án elfogadott határozat értelmében másfél milliárd lejes hitelkerettel folytatódik idén az Új otthon program. A kormány egy új kikötést is bevezet: a kedvezményezettek kötelesek lesznek a garantált finanszírozás időtartamára a hitelezők saját belső szabályaival összhangban teljes kockázatra szóló biztosítást kötni. A rendelkezés a határozat hatálybalépése után megkötött valamennyi hitelszerződésre vonatkozik – számolt be Dan Cărbunaru kormányszóvivő. Azt is elmondta, hogy a program 2009. június 4-ei indulásától 2021 végéig 321 073 garanciát és garanciaígéretet regisztráltak, melyek értéke összesen 29,90 milliárd lejre rúgott. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.