Hatéves pereskedés után jogerős ítélet született tegnap a bukaresti Colectiv klubban 2015-ben bekövetkezett, 65 ember halálát okozó tűzvész felelőseinek ügyében.
A bukaresti táblabíróság többnyire valamelyest enyhítette az alapfokon eljáró bukaresti törvényszék által kiszabott büntetéseket, de a klub üzemeltetőit és a végzetes tűzijátékot elindító pirotechnikusokat így is 6 és 11 év közötti, a szórakozóhely működését engedélyező volt kerületi polgármestert, az azóta – az ellene zajló büntetőper ellenére – az 5. kerületi önkormányzat élére megválasztott Cristian Popescu-Piedonét pedig négyéves letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
A 2016-ban, eredetileg több szálon indult bírósági eljárást évekkel később vonták össze egyetlen perbe. A klub tulajdonosait azért vonták felelősségre, mert kiadásaik csökkentése érdekében nem tűzálló anyagokat használtak a helyiség hangszigeteléséhez, nyereségük növelésére a működési engedélyben szereplő személyszámot jóval meghaladó létszámú tömegrendezvényekre adták bérbe a termet. A pirotechnikusok a legelemibb óvintézkedések nélkül szereltek fel és hoztak működésbe tűzijátékot a vészkijáratokkal nem rendelkező, zárt helyiségben. A pirotechnikai cég tulajdonosa a tragédia után bizonyítékok eltüntetésével próbálta elkerülni a felelősségre vonást.
Első fokon ő kapta a legnagyobb – 12 év nyolc hónapos – börtönbüntetést, de a 44 éves Daniela Nița a jogerős ítéletet már nem érte meg: tavaly decemberben szívrohamban meghalt.
A klub működési engedélyét kiadó kerületi polgármestert hivatali visszaélésért marasztalták el, első fokon 8 év 6 hónapra ítélték.
A katasztrófavédelmi felügyelőség két alkalmazottjára a szórakozóhely tűzrendészeti alkalmassága ellenőrzésének elmulasztásáért 8 év 8 hónapos szabadságvesztést szabott ki a jogerős ítélet.
A büntetőperben 140 magánszemély, 11 kórház és 5 további közintézmény polgári jogi igénnyel lépett fel a vádlottak ellen. Az elítélteknek – a tűzoltósággal és az önkormányzattal közösen – több millió euróra rúgó kártérítési összegeket is fizetniük kell az áldozatok hozzátartozóinak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.