Vlagyimir Putyin orosz elnök Ukrajna ellen indított háborúja okozta azokat a válságokat, amelyekkel Románia és a világ sok más országa szembesül – jelentette ki tegnap Klaus Iohannis államfő.
Az ápolók világnapja alkalmából egy bukaresti kórházba látogató elnököt újságírók faggatták arról: mennyire elégedett a tavaly ősszel alakult nagykoalíciós kormánnyal, olyan körülmények között, amikor a Ciucă-kabinet beiktatása óta az infláció 8,2 százalékról 13,8 százalékra nőtt, az államadósság mértéke meghaladja a GDP 50 százalékát, és a térségben Románia fizeti a legmagasabb kamatot a pénzpiacokról felvett hitelekért.
Iohannis szerint a bűnbakot nem belföldön kell keresni, az energiaárak drámai emelkedését, a gazdasági válságot „Putyin háborúja” idézte elő, a kormány pedig a következmények „tompítására” igyekszik megoldást találni. Rámutatott: a válság mindenképpen eltart még, akkor is, „ha holnap véget ér a háború”. Mint mondta: az élelmiszer- és energiaellátás terén is „fennakadásokra” lehet számítani, a jelenlegi, háborús válsághelyzetet és a kormány teljesítményét pedig nem lehet az ország korábbi időszakához hasonlítani. Az energiahordozók drágulása, a nehéz gazdasági helyzet nem román, hanem világméretű probléma, az Egyesült Államokban is tíz százalékhoz közelít az infláció, Európában szintén – hangoztatta Iohannis, és kifejezte bizalmát, hogy a kormány meg fogja találni a lakosság védelmét szolgáló legjobb intézkedéseket.
Újságírói kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy a Nemzeti Liberális Párt, a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ részvételével alakult nagykoalíció együtt marad a 2024-ben esedékes választásokig. Ugyanakkor óva intett attól, hogy a miniszterek teljesítményének félévi kiértékelése kapcsán a kormánypártok belpolitikai vitába bocsátkozzanak a válság közepette. „Gondoljanak bele, hogyan nézne ki Románia, ha a határainál kitört háború, energetikai válság, gazdasági válság és infláció időszakában egy döntéseit nehezen érvényesítő, »vékony« (parlamenti többséggel rendelkező) kormánya lett volna! Szerintem nem állunk rosszul” – jegyezte meg Iohannis.
Egy másik felvetésre válaszolva Iohannis helyénvalónak minősítette azt, hogy a nagykoalíció kétharmados parlamenti súlyát kihasználva „korszerűsítse” az alkotmányt, beleértve akár azt is, hogy az államfő jogkörét vagy megválasztásának módját megváltoztassák. Ugyanakkor arra figyelmeztetett: a közvetlenül vagy a parlament által választott elnök kérdéséről folyó vita is komoly indulatokat gerjeszthet, ezért csak a lehető legnagyobb felelősséggel szabad az alkotmánymódosításról vitát nyitni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.