Újabb izgalmas, elsősorban a fiatalokat célzó programnak adott otthont szerda este a sepsiszentgyörgyi Szimpla romkocsma: az Okuláré Projekt elnevezésű kezdeményezés független színházi műhelyek, amatőr és hivatásos színjátszó társulatok, civil közösségek összefogásában megvalósuló, város- és országhatárokon átívelő kortárs drámafelolvasóest-sorozat.
Az Okuláré Projekt Magyarországon indult útjára a Fiatal Drámaírók Háza és a Metro Works színházművészeti szabadiskola szervezésében azzal a céllal, hogy teret biztosítson a kortárs magyar pályakezdő drámaíróknak a közönség előtt való megmérettetésre. A szervezők kéthavonta három drámaírót kérnek fel arra, hogy egy aktuális, előre megadott témáról írjanak egy-egy, legtöbb 15 perces egyfelvonásost. Születtek már drámaszövegek például a segítségről, identitásról, „szerelemtelenségről”, újrakezdésről, flörtről... Aztán különböző helyszíneken, nagyjából ugyanabban az időpontban olvassák fel a frissen megírt darabokat, a felolvasások után pedig beszélgetések következnek, ahol a közönség elmondhatja a szövegekkel kapcsolatos véleményét, gondolatait, és végül szavazással döntenek arról, hogy melyik írás tetszett aznap este a legjobban. A helyi szervezők minden helyszínen összegzik a tapasztalatokat, a voksolás eredményét, és azt továbbítják a szervezők felé. A legtöbb helyszínen megszavazott író a következő megmérettetésre is meghívást kap.
A szervezők szerint a projekt egyik legizgalmasabb része a résztvevők, helyszínek sokszínűsége. Profik és amatőrök, stúdiószínházak, művelődési házak, kultúrkocsmák, középiskolák egyaránt csatlakoztak a kezdeményezéshez, melybe hosszú távon szeretnének további, akár még speciálisabb közösségeket is bevonni. Terveik Alessandro Baricco Novecento című monodrámájának tételmondatára rímelnek: „Ha van valahol egy történeted, és van valaki, akinek elmesélheted, nincs igazán nagy baj.”
A Szimpla csak most kapcsolódott be a programsorozatba, a szerdai volt az első felolvasóest, amelyet itt is megszerveztek. Utassy Jázmin Békepipa, Holczer Dávid Házfalak és Magyar Bogi Kincses sziget című egyfelvonásos darabjait így Budapesten, Tapolcán, Debrecenben, Győrben, Hódmezővásárhelyen, Sopronban, Zalaegerszegen, Szegeden és Sepsiszentgyörgyön is hallhatták, hallhatják az érdeklődők május folyamán. A szentgyörgyi előadók Bilibók Anita, Csernátoni Loránd, Gothárd Veronika, Timár Csenge és Bedőházi Róbert voltak. A felolvasás és a beszélgetés is jó hangulatban zajlott a Szimpla hátsó udvarán, fiatalok és idősebbek is részt vettek az eseményen, közös erővel elemezve a felolvasott szövegeket, fejtegetve a fiatal drámaszerzők gondolatait.
Minden ilyen típusú kulturális rendezvénynek próbálnak helyet adni, igyekeznek bevésni a szentgyörgyi köztudatba, hogy a Szimpla nemcsak egy kocsma, hanem sokkal több annál – mondta lapunknak Józsi Kinga, a közismert szórakozóhely egyik vezetője. Mint elmesélte, a magyarországi szervezőktől jött a felkérés, ők pedig azonnal felvállalták az itteni rendezvény lebonyolítását. Próbálnak színvonalas eseményeket kínálni a fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, és örömmel látják, hogy ha időben sikerül meghirdetni egy-egy programot, van rá érdeklődés.