Az ukrajnai Kalush Orchestra Stefania című dala nyerte meg az eurovíziós dalfesztivál vasárnapra virradó éjszaka megtartott döntőjét. A romániai WRS Llámame című dala a 18. helyen végzett a torinói fináléban.
Az Ukrajnát képviselő győztes dal 631 pontot összesített. A második helyen a nagy-britanniai Sam Ryder zárt Space Man című dalával, amely 466 pontot kapott, a harmadik pozíciót pedig a Spanyolországot képviselő Chanel szerezte meg, SloMo című dalát 459 pontra értékelték. A közönség és a szakmai zsűri szavazata egyenlő arányban számított be a végső pontszámba.
A Torinóban megrendezett finálé John Lennon Give Peace a Chance című dalával kezdődött. A show házigazdája Mika brit énekes, Laura Pausini olasz énekesnő, illetve Alessandro Cattelan olasz televíziós műsorvezető volt.
Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök az eredmény bejelentése utánazt írta a Telegramján: „Bátorságunk lenyűgözi a világot, zenénk meghódítja Európát.” Azt írta, megtesznek mindent, hogy egy nap majd egy szabad, békés, újjáépült Mariupolban fogadhassák az Eurovízió résztvevőit. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.