Mára a természet átalakult, és a fák zöldje eltakarja a kisebb szemétkupacokat, de visszaemlékszem, amikor egy márciusi reggelen két másik csapattal egy időben indultunk a Turul Iroda mint partner részéről a szervezet fiatal önkénteseivel együtt a Közösségi Alapítvány Olt-part-takarítás kezdeményezésének folytatására, felmérni a fennálló helyzetet. Szemét és megrongált figyelmeztető táblák. Siralom.
Tavaszi villámtakarítás szerveződött, s a lelkes csapatnak bőven került, amivel megtöltenie a szemeteszsákokat. Mivel a humor gyógyír, felmerült a kérdés: mit is gondolhatnak, miért jó nekünk, holdkórosoknak mások szemete után mászkálni az Olt-parton? A válasz már nem olyan vicces, inkább nagyon komoly. Olyanoktól, akikre a felnőttek csak legyintenek, hogy „ááá, kamaszok, mit tudnak ők?” A Turul Iroda fiatal önkéntese, Szabó Vanessza azért jött el, mert úgy véli, ha van rá lehetőség valamit tenni a városért ahol felnőtt, akkor él is vele. Zsugán Gedeon Balázs elmondta, hogy látja, sokan járnak ide horgászni, kutyát sétáltatni, piknikezni, és nem szép, ha a partot szemét takarja, mert elvész a varázsa, sőt, úgy gondolja, ha elkezdjük összeszedni, és az emberek erre felfigyelnek, akkor esetleg következőkor meggondolják, hova dobják ki. Tudatában van annak, hogy a népnevelés hosszú időt vesz igénybe, de minden apró lépés hozzájárul, hogy a mentalitás lassan megváltozzon. Bicsak Gergő az elrettentés motivációját hozta fel, abban bizakodik, ha megmutatjuk, mennyi szemetet szedtünk össze (a három csapat több mint 60 zsákkal két-három óra alatt!), az esetleg eltéríti azokat, akik ide gondoltak szemetet kihozni. Azt is reméli, többen kapnak kedvet eljönni következőkor, mert nemcsak hasznos, hanem szórakoztató is.
Megszívlelendő válasz érkezett a felnőtt önkéntesek köréből is: „Én elsősorban önmagamért indulok el. Önzésből. Másképp hamar feladnám, mivel eléggé reménytelennek tűnik a helyzet. Magamban letisztáztam, hogy azért teszem, mert szeretem, ha tiszta körülöttem a természet, rendkívül zavar, ha egy szép táj csodáját az emberi tudatlanság nyoma mérgezi. Lehet, hogy a természetbe nemcsak néha kellene zsákkal indulni, de van, amikor a túl sok munka elrettent, így ilyen nagyobb megmozdulások alkalmával mosom tisztára a bűntudatomat, kárpótlásként az útközben látott, de fel nem szedett szemétért. Jó érzés jó emberekkel a jóért tenni, és újra elhaladva a takarított hely mellett látni, hogy tisztább lett a környezet. Már gyerekként döntöttem, ilyen ember szeretnék lenni, hasonló értékrendű emberekkel közösségben, és magam után szebben és jobban hagyni a világot. Emellett azáltal, hogy szakítottam időt erre és kellemesen töltöttem el, jó emberekkel, magamnak is megadtam a lehetőséget arra, hogy büszke lehessek. Mivel szeretem a jótevő embereket, így, ezáltal magamat is szeretem, és mennyivel könnyebb egy olyan emberrel élni, akit szeretsz?! Félreértés ne essék: a büdös szemetet, fárasztó munkát, dühítő gondolatokat szívesebben kihagynám, és ahelyett, hogy a sok felelőtlen ember után szemetet szedek, inkább töltenék időt kellemesebb helyen ugyanazokkal az emberekkel, akik szívből dolgoznak hasonló indíttatásból.”
Elgondolkodtam, hogy mi teszi a különbséget annál, aki a természetet tiszteli és feltöltődni jár oda, azzal szemben, aki azt a szemetével tölti fel. Mi vesz rá valakit, hogy a megunt ruháit a szeretetszolgálatok gyűjtődobozai helyett a folyópartra zsákolja? Miért könnyebb becipelni oda és elrejteni egy bokorban? Miért kell a sörösdobozokat úgy elhajítani, hogy a kabátot is széttépik a szúrós ágak, amíg eljutunk hozzá, nem beszélve a koszról, amely a ruhánkon marad? A palackba zárt üzenet is a múlté már, s ha mégis ragaszkodnánk a régimódi romantikához, az üvegben és nem műanyagban az igazi. Megvan a kép a kutya nyakába ékelődött láncról? Olyan volt kitépni a tömlőt, bálakötőt is a földből, nem beszélve a ruhákról, amelyeket majdnem elnyelt már a föld. Túl nagy az ár, amit a Föld fizet miattunk. S a válasz elmarad.
Szeretek valósághűen tekinteni a világra. Elismerem, hogy a hányódó műanyag csomagolások egy részét a szél hordhatta oda a közeli kukákból, de a hódváron fennakadt műanyag palackok már kiverték a biztosítékot, s a piros tűsarkú a terhességi teszt mellett egészen groteszk képet festett arról, amiről csak sóhajok mellett, mindig másra mutogatva beszélünk a társadalmi kérdések kapcsán. S közben három ujjal magunkra mutatunk.
Nem sikerült megválaszolni, mi veszett el abban, aki szemetelni jár oda, ahol nemrég még szabad és közvetlen közösségi életet élt a város. Azt viszont tudom, hogy a Földet az unokáinktól kaptuk kölcsön; nem csak azok tulajdona, akik most élnek itt – jövője van, és a jövő embereinek ugyanúgy szükségük lesz a tiszta vízre, földre, levegőre, mint nekünk. Most mi vagyunk a Föld őrzői, egyenként mindenki, a mi felelősségünk azt tisztán és egészségesen megőrizni a jövő számára. Ha mással nem, hát azzal, hogy a szemetet az azt megillető helyre tesszük.
Rétyi Zsuzsa
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
