Európai Szabad SzövetségElnökségi taggá választották Szilágyi Zsoltot

2022. május 16., hétfő, Világfigyelő

Az európai regionalistákat és autonomistákat tömörítő Európai Szabad Szövetség (European Free Alliance – EFA), mely pártszövetségként negyvenhét tagpártot számlál, a Spanyolországhoz tartozó Gran Canaria szigetén tartotta soron következő kongresszusát. A tisztújítások rendjén Kelet-Közép-Európából két személyt választottak elnökségi taggá: Patrik Perosa szlovéniai politikus mellett Szilágyi Zsoltot, az Erdélyi Magyar Néppárt külügyi és nemzetpolitikai bizottságának elnökét.

Szilágyi Zsolt három évre szóló mandátuma lehetőséget biztosít az erdélyi önrendelkezési törekvések európai szintű képviseletére, valamint az EFA szervezetén belül is széles jogokat garantál a különböző döntéshozatali folyamatokban való részvételhez.

A kongresszuson jelen levők határozatot fogadtak el, melyben az Európához tartozó szigetek szélesebb körű önrendelkezését kérték, ugyanakkor az Ukrajnában zajló háború kapcsán és a felszólalások rendjén Szilágyi Zsolt elmondta: az Európai Uniónak sokkal nagyobb szolidaritást kellene tanúsítania az Ukrajnával szomszédos és ahhoz közeli országokkal szemben, hiszen Lengyelországot, Szlovákiát, Csehországot, Magyarországot és Romániát fokozott mértékben érinti az Ukrajnából érkező menekülthullám. Az EMNP politikusa szerint az EU-nak nem csak nyilatkozatokkal, hanem konkrét anyagi forrásokkal is segítenie kellene ezeket az országokat.

Az EFA angol tagpártjának javaslatára határozatot fogadtak el, melyben a háborús bűnök kivizsgálását és az Oroszországból érkező energiaimport korlátozását kérik, ez utóbbi kapcsán pedig Szilágy Zsolt megjegyezte: bár egyetértenek azzal, hogy Ukrajnának közelednie kell az Európai Unióhoz, mindent meg kell tenni annak érdekében is, hogy a háború mihamarabb véget érjen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2022-05-16: Belföld - :

Újrakezdik a bejegyzési folyamatot (Erdélyi Magyar Szövetség)

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) újraindítja a két párt fúziójának folyamatát – jelentették be pénteki kolozsvári sajtótájékoztatójukon a pártelnökök.
2022-05-16: Belföld - :

Szijjártó Péter: Biztosítani kell az anyanyelvi képzést

A kormány célja, hogy egyetlen magyar gyermek se kerülhessen olyan méltatlan helyzetbe a Kárpát-medencében, hogy ne tudjon anyanyelvű óvodai vagy iskolai képzésben részesülni – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Máréfalván az új óvoda és napközi otthon ünnepélyes alapkőletételén.