Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap Berlinben a védelmi szövetség külügyminisztereinek informális tanácskozásán.
A miniszter a megbeszélés szünetében tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Magyarországnak Ukrajnával szomszédos országként az a legfontosabb szempont, hogy ne terjedjen tovább a háború, ezért kifejezetten jó hír, hogy éppen ez a szövetség legnagyobb tagjainak álláspontja nyomán kikristályosodó közös álláspontja. A NATO-ban mindenki tudja, hogy Magyarország a béke pártján áll és szomszédos országként speciális helyzetben van – mondta Szijjártó Péter, megjegyezve, hogy „a józan ész hangja szerencsére elég erős” a szövetségben. Kiemelte: az az álláspont is széles körű támogatást élvez, hogy mindent meg kell tenni a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerüléséért. A helyzet rendkívül törékeny, és fokozott óvatosságra van szükség, ezért „természetesen értjük és tiszteletben tartjuk, hogy jó pár tagország fegyverszállításokkal is segíti Ukrajnát, de nagyon fontos, hogy ezek a szállítások ne NATO-keretben valósuljanak meg” – mondta.
Szijjártó Péter a válság humanitárius vonatkozásaival kapcsolatban elmondta: a tanácskozáson ismertette, hogy megközelítette a 700 ezret az Ukrajnából Magyarországra érkezett menekültek száma. Aláhúzta: „természetesen beengedünk mindenkit, aki a háború elől menekül, és el is látjuk őket”. A miniszter elmondta, hogy a tanácskozáson „érintőlegesen” az Oroszország elleni büntetőintézkedésekről is volt szó, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy értelmetlen olyan szankciókat hozni, amelyek „jobban fájnak saját magunknak, mint annak az országnak, amellyel szemben kivetnénk”.
A finn és a svéd csatlakozási törekvésekről szólva kiemelte, hogy Magyarország mindig is támogatta a „nyitott kapuk politikáját”, de tekintettel kell lenni a Törökország által jelzett „érzékenységekre” is. Szijjártó Péter a NATO tervezett új stratégiai alapdokumentumával összefüggésben kiemelte, hogy a keleti mellett a déli biztonsági kihívásokról, a terrorizmusról és az illegális migrációról sem szabad megfeledkezni. Kifejtette: a terrorszervezetek igyekeznek kihasználni, hogy Európa figyelme az ukrajnai háborúra irányul, és mivel Oroszország és Ukrajna is a legnagyobb gabonaexportőrök közé tartozik, a konfliktusuk miatt csökkenő kivitel súlyos élelmezési gondokat okozhat eleve kevéssé stabil térségekben. Ez pedig a szélsőségek és a terrorizmus erősödéséhez vezethet, aminek hatására újabb migrációs hullámok indulhatnak el – vélekedett.