Angliai taxis élményeinek megírása után történelmi regénnyel jelentkezett Török Zoltán: a Remete című kötet sepsiszentgyörgyi bemutatójára csütörtök délután került sor a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Hogy mi késztette egy történelmi regény megírására? Szekeres Attila, lapunk munkatársa kérdésére Török Zoltán elmondta, a középiskolában egy kitűnő történelemtanár oktatta, aki olyannyira megszerettette vele tantárgyát, hogy bár maga nem vált szakmabelivé, de a továbbiakban is nagy érdeklődéssel fordult a történelem felé.
Regényének ötlete abból az érdeklődésből fakadt: hogyan élhetett egy átlagember azokban a nehéz időkben, amikor puszta létéért meg kellett küzdenie a tatárjárások és a sorozatos pestisjárványok közepette, és közben nagy történelmi események zajlottak körülötte. Kitalált hát egy figurát, akinek az életútját hiteles történelmi körülmények közepette írta meg. Bendegúz története Erdély pusztulásának korában zajlik, amikor II. Rákóczi György szerencsétlen lengyelországi hadjárata után az ország elveszti államiságát, és elindul azon az úton, amely a mai állapothoz vezetett.
A regény egyébként pár esztendeig az asztalfiókban lapult, Török Zoltán ugyanis 2014–2015 folyamán írta, és folytatásos megjelenésre szánta a Corvin Kiadónál (melynek szerkesztőségi tagja), erre azonban nem került sor. Most viszont a kiadó egyben adta ki a regényt, melynek időközben – nagy léptekkel haladva az időben – pár folytatása is megszületett, melyek szintén belekerültek a kötetbe – ismertette a szerző.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.