Erő
Mindegy az útnak, ki száguld rajta,
kőolajgőzben, benyugtatózva,
rohan elérni a mélység legalját,
szemtől szembe látni a semmit.
Hol van az erő, mit egykor reméltünk?
Üresednek a mámor órái.
Valakit folyton épp elárulnak.
A kegyelem óráit számolom.

A szilvafáról
Mi árnyékban maradt,
nem érik már be,
zöld hernyók,
bábok,
fekete férgek
rágják a magról a fonnyadt, aszott húst,
s ha elengedi szárukat a mélység,
füvek dajkálják,
bújtatja hó, jég,
míg életük kihajt,
s a kertész lemetszi.

Közel
Ha szépen kérnélek,
maradnál, tudom.
Ágyamhoz ülnél,
fognád kezem.
Nem árulnád el, hogy lemondtak rólam,
s míg ölelsz vacogva éjszakákon át,
elkergethetném tőled az árnyakat,
hívnak, ígérik, meggyógyítanak.
Ajkadról sötét, keserű vér csorog,
Édesanyám.
*
Most ereszkednek a vég nélkül éjbe,
verik a tetőt az elvetélt álmok,
porfelhők mögé bújtak a fények,
hátrál zihálva, elfogy a világ.

A fákhoz
Most gázolnak át a folyón,
most érnek a drótkerítéshez,
kést adj, éles kést.
– Nem vagy közénk való. –
Idegen állat.

Magad
Rád un a szív, és elfelejt,
ver, de már csak önmagáért teszi,
nem melegít át többé a bor,
álom nem bújik hozzád.
Torzó marad, bármibe kezdesz,
a szavak ijedten szaladnak tőled,
magad maradsz, teljesen magad,
és halálszagod lesz.