A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) már megalakulásának pillanatában nagy jelentőséget tulajdonított a székelység jelképeinek, nemzeti jellegzetességeinek, úgy tekintve, hogy a célként megfogalmazott területi autonómia részének kell tekinteni a székely terület himnuszát, zászlaját, címerét, saját nyelvét, kultúráját, hivatalos ünnepeit és határait – áll az SZNT-nek a székely himnusz századik évfordulója alkalmából kiadott közleményében, mely a tavaly született hivatalos partitúrából készült hangfelvételeket is népszerűsíteni kívánta.
A tanács a történelmi hagyományokra építve alkotta meg Székelyföld címerét, zászlaját, és kezdeményezte, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés nyilvánítsa a székely himnuszt Székelyföld himnuszává – emlékeztet az Izsák Balázs által jegyzett közlemény. Az SZNT elnöke szerint Székelyföld jövőjét a szülőföldjén őshonos székelység fogja meghatározni. „Az itt élő emberek, maga a székely nép leghitelesebb hordozója a székely törekvéseknek, és döntéseket az ő sorsáról nélküle vagy fölötte senki nem hozhat. Az autonómiatörekvésnek ez a mozgatórugója, és ez az alapja annak a közösségi önszerveződésnek, amelynek útját a székelyföldi személyi kártya fogja megnyitni. A Székely Nemzeti Tanács ennek az akaratnak a hordozója, amelynek a jog és a demokrácia útján fogunk érvényt szerezni” – fogalmaz a tanács elnöke.
A Mihalik Kálmán által megzenésített vers, amelynek szerzője Csanády György volt, az első világháború után nemcsak Erdélyben terjedt el, hanem az egész Kárpát-medencében, és a magyar nemzet akaratából egy természetes és közösségi, érzelmi válasz volt Magyarország feldarabolására. Kölcsey Himnusza és Vörösmarty Szózata mellett a magyar nemzeti érzés kollektív megélésének nyitott még egy utat.
A Székely Nemzeti Tanács célkitűzése volt, hogy legyen egy hivatalos partitúrája a székely himnusznak, amelyet a testület sajátjának mondhat, és ajánlhatja Székelyföld lakóinak, minden székelynek és minden magyarnak a nagyvilágból. Werner Gábor karmester jóvoltából ez a hivatalos partitúra 2021-ben megszületett, és köszönhetően az MTVA aktív közreműködésének, már létezik egy hangfelvétel is, amely a közszolgálati médiavagyon része. Ezt a hangfelvételt ajánlotta fel az SZNT minden emlékező közösségnek a székely himnusz születésének centenáriumán.
A hangfelvételek három változatban – szimfonikus zenekar + négyszólamú kórus; fúvószenekar + egyszólamú kórus; szimfonikus zenekar + egyszólamú kórus – az SZNT YouTube-csatornáján érhetők el – tudósít a közlemény, hozzátéve, hogy a kórusok, szimfonikus és fúvószenekarok számára készült partitúrákat kérésre eljuttatják minden megadott címre.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.