A Háromszék november 21-i számában megjelent levelemre tisztelt polgármesterünk azt válaszolta rögtön mellette, hogy vállalniuk kell a népszerűtlen intézkedéseket is. Ezekkel csak az a baj, hogy a város lakosságának életét nehezítik meg.
Tudom, hogy nem lehet mindenki kedvének eleget tenni, és mindig akadnak olyanok, akik elleneznek bizonyos dolgokat, de pl. a háromlejes parkolási díj már valóságos rablás: egy kenyér ára. És akkor is ki kell fizetni, ha csak tíz percre állunk meg az autóval. Szépen hangzik, hogy ebből a pénzből parkolókat építenek majd, de ki tudja, mi lesz belőle? Hiszen a dollárpiaccal szemben létesítendő parkoló is terv maradt, viszont olyan negyedekben, ahol a város valamelyik elöljárója lakik, az ilyesmit hamar meg lehet(ett) oldani.
Azt is tudom, nem léggömb semmi sem, hogy csak egyszerűen felfújják, nem lehet egy csapásra megoldani a város gondjait, és én nem vagyok olyan pozícióban, hogy számon kérjem a polgármester úr tevékenységét. Csak egyszerűen választ szeretnék kapni néhány kérdésre.
A roncsautók elszállítása dicséretes, mert tényleg nagyon sok elhagyott autó foglalja a helyet városunkban. Azt viszont nem értem, hogy miért kell feltétlenül bevásárlóközpontot létesíteni a dollárpiac helyére? Ha ,,egy másik piac létrehozatalát szabnák meg feltételként a bevásárlóközpontot építő befektető számára"... akkor nem értem, mi a lényege az egésznek. Lerombolják ezt a piacot, hogy újat építsenek valahol máshol, gondolom, távol a Szemerja negyedtől. Ezzel mit nyer a negyed lakossága?
A polgármester úrnak szeretném még a figyelmébe ajánlani a Gyár utcai autós forgalmat, amelyen változtatni kellene. Igazán elkelne pár fekvőrendőr itt, mert mióta egyirányú lett, egyesek őrült tempóban hajtanak végig rajta. Egy másik megoldatlan ügy a Gólya utcai úgynevezett leányblokk, amelyet a textilgyár igazgatója hosszú évek óta bezáratott, noha ezt az épületet nagyon jól fel tudná használni az önkormányzat, pl. arra a célra, amiért ki akarják lakoltatni a Háromszék szerkesztőségét.
Köszönöm a polgármester úr válaszát, idejét, a Háromszéknek a véleménynyilvánítás lehetőségét, további jó munkát kívánok mindannyiuknak.
Borbély Zoltán, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.