„Az önkormányzatoknak újabb lehetőségük lesz a Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) I. és II. szakaszában finanszírozott projektek költségvetés-kiegészítésére annak érdekében, hogy az elkezdett helyi fejlesztéseket megvalósíthassák.
Ennek értelmében az állami költségvetésből elkülönített összegek kiegészítése a törvény hatálybalépését követő 30 napon belül kérelmezhető” – tájékoztatott Miklós Zoltán Kovászna megyei parlamenti képviselő miután a képviselőház döntéshozó fórumként megszavazta a sürgősségi kormányrendeletet módosító törvénytervezetet. A tervezet rendelkezik az építkezési engedélyek érvényességi idejéről is: ha az építkezési munkálatokat nem lehetett elkezdeni vagy az előírt határidőn belül elvégezni, a befektető kérheti az építkezési engedély érvényességének még egy évre való meghosszabbítását.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.