A harmadosztályú bajnokság alsóházában érdekelt Kézdivásárhelyi SE tartalékosan 4–1-re diadalmaskodott az FC Hermannstadt II. vendégeként, míg a Sepsi OSK II. vereséggel zárta a felsőházat, miután 2–0-ra kikapott az FC Pucioasa otthonában. A sepsiszentgyörgyi csapat a playoffban egyszer győzött, kétszer döntetlent játszott és hatszor kikapott, így a negyedik helyen fejezte be a rájátszást. A céhes városi együttesre még vár egy mérkőzés a playoutban, szombaton a Plopeni látogat a Sinkovits Stadionba.
A kézdivásárhelyi alakulat Gazda József, Fábián Róbert és Gáll Attila nélkül, tizennégy fős kerettel utazott Szeben megyébe, azonban a tartalékos felállás nem szegte kedvét a kék-fehér mezeseknek, akik Pakucs Norbert góljával már a 4. percben vezetést szereztek. A kézdivásárhelyi gárda az első negyedórában uralta a mérkőzést, viszont ezt követően feljavult a házigazdák játéka, akik a 27. percben Rareș Iaru találatával egyenlítettek. A szünet jót tett a felső-háromszéki labdarúgóknak, rendezték soraikat, és a második félidőben esélyt sem adtak ellenfelüknek. A 65. percben Szőcs László ismét előnyhöz juttatta csapatát, majd a 78. percben Pakucs másodszor is eredményes volt. A hajrában szintén a vendégek akarata érvényesült, a 87. percben Sánta Loránd beállította a végeredményt.
Az Andrási Alexandru irányította megyeszékhelyi együttes két veretlen fordulót követően pénteken ismét kikapott. A fiatal piros-fehér mezesek az FC Pucioasa vendégeként elszenvedett vereséggel zárták a 2021–2022. évi idényt. A házigazdák a 8. percben Tiberiu Calofir révén szereztek vezetést, amire a szünetig nem tudott válaszolni a sepsiszentgyörgyi gárda. A második félidőben növelte előnyét a Dâmbovița megyei alakulat, a 74. percben Richard Țilică betalált, így a Sepsi OSK II. hatodszor maradt alul a playoffban. Az 5. csoportban a Székelyudvarhelyi FC végzett az első helyen, az osztályozón a Viitorul Dăești lesz az ellenfele, míg a második helyen záró FC Pucioasa a Slatina ellen küzd. A párharcok első felvonására szerdán, a visszavágókra szombaton kerül sor.
Eredmények, 9. forduló: * playoff: FC Pucioasa–Sepsi OSK II. 2–0 (gólszerzők: Calofir 8., Țilică 74.), Barcarozsnyói Olimpic–Székelyudvarhelyi FC 1–0 (gsz.: Staicu 78.) * playout: FC Hermannstadt II.–Kézdivásárhelyi SE 1–4 (gsz.: Iaru 27., illetve Pakucs 4., 78., Szőcs 65., Sánta 87.), Brassói Kids Tâmpa–Brassói SR 2–1 (gsz.: Popa 56., Spătaru 90., illetve Potecu 74.), Plopeni–Blejoi 3–0 (gsz.: Simionescu 25., Ciobanu 64., Stoica 88.).
A playoff rangsora:
1. Székelyudvarhely 7 0 2 24–9 62
2. Pucioasa 5 1 3 13–16 53
3. Barcarozsnyó 2 3 4 7–12 38
4. Sepsi OSK II. 1 2 6 9–16 34
A playout rangsora:
1. Blejoi 3 1 5 16–14 35
2. Kézdivásárhely 4 1 4 10–10 35
3. Plopeni 5 2 2 12–7 34
4. Hermannstadt II. 2 2 5 8–15 30
5. Brassói SR 5 1 3 11–10 29
6. Kids Tâmpa 4 1 4 13–14 26
A playout 10. fordulója (május 28.): Brassói SR–FC Hermannstadt II., Kézdivásárhelyi SE–Plopeni, Blejoi–Brassói Kids Tâmpa. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.