Időről időre újabb és újabb meglepetések érnek, és nem éppen mindig kellemesek. Sőt. 1989-ben azt hitte mindenki, hogy az egész világon győz a tejjel-mézzel folyó kapitalizmus, de most látjuk, hogy nem, és ahol van, még ott sem fenékig tejfel.
Aztán ugyebár az orvostudomány is oda fejlődött, hogy már arra gondoltunk, legyőzünk minden betegséget, és az ember eléri a lehető legmagasabb életkort, ami a legújabb kutatások szerint 150 év körül lehet. Az optimisták gondolhatták azt is, hogy az embert örök életre ítéli a haladás. (De akkor Isten őrizz, hogy valakit életfogytiglani börtönre ítéljenek!) Ha meg mindenütt győz a liberális demokrácia, ahogy meglebegtette egy Francis Fukuyama nevű, japán származású amerikai filozófus 1992-ben írt, A történelem vége és az utolsó ember című könyvében, akkor boldogan élhettünk volna, és még azt sem kellene hozzátenni, hogy: míg meg nem halunk.
Mint közismert: jósolni nehéz, különösen a jövőre való tekintettel, és mintha nem minden jönne össze, amit oly szépen elképzeltünk. Néha akadozik vagy felpörög a történelem kereke, aminek forgását most már a tévében is láthatjuk. Van, amit örömmel, van, amit szomorúan.
A romániai forradalmat élőben közvetítette a tévé, aztán az iraki háborúról is tudósítottak folyamatosan, akárcsak a mostani ukrajnairól. Ez az utolsó, az ukrajnai valóságshow, igazi túlélési küzdelem. A túlélő nyertesek azok, akiket nem lőnek le, nem robbantanak fel, nem temetik maguk alá a lerombolt épületek, vagy akiknek sikerül elmenekülniük. És nem jelenik meg a képernyőn, hogy 18 éven felülieknek! Jó lenne, ha beszüntetnék az ilyen műsorok szervezését, vezetését, hogy ne kellejen ilyesmit látni.
Sokáig reméltük, hogy ismét beköszöntenek a boldog békeidők, amilyenek voltak már egyszer, és amelyeknek véget vetett az első világháború. Utána a világra zúdult a spanyolnátha, amely halálos áldozatainak számát 50 millióra becsülik. A történelem néha ismétli önmagát, mert nem volt elég az első, kellett még egy második világháború is. Sőt, jöttek más háborúk is, amelyek egy részét a nagyszerű jövővel kecsegtető szocializmus nevében vívtak a mindent jóra fordító kapitalizmussal szemben például Vietnamban, vagy a kapitalizmus nevében, Irakban. A sort lehetne folytatni. Kitört még az arab tavasz is, amelynek célja a mindenható liberális demokrácia exportálása volt, de az nem nagyon jött össze, inkább összevisszaság lett belőle.
Közben a járványok is szorgalmasan terjedtek. Nemrég még csak az állatokat támadta meg a madárinfluenza, illetve a sertéspestis, de aztán 2020-ban berobbant a koronavírus-járvány, amelyik alaposan ráijesztett az emberiségre. Nosza, rögtön el is kezdték gyártani ellene az oltást, és most már annyi van belőle, ami lehet, soha nem fogy el. Hogy ne bízzuk el magunkat, hogy most aztán vége legnagyobb gondunknak, a Covid-19-nek, máris becsapott a mennykő, illetve Oroszország Ukrajnába. Megérkezett a harmadik világháború réme is, Oroszország meg atombombával fenyeget, mondván, hogy például Nagy-Britanniát két perc alatt el tudná pusztítani. Most egy újabb járvány jelent meg, a majomhimlő. (Vajon milyen háborúk, járványok várnak még ránk?)
A majomhimlő vírusai olyan nagyok, hogy rendes mikroszkóppal is lehet látni őket, nem kell hozzá elektronmikroszkóp. Ha még sokáig nőnek, esetleg szabad szemmel is láthatjuk, így jobban tudunk védekezni ellenük. A betegségnek kezdetben olyan tünetei vannak, mint a hűlésnek, hogy ne mondjam: mint a koronavírusnak, de csak ritkán fordulhat elő, hogy cseppfertőzéssel terjedjen. Később kiütések jelentkeznek a betegen, amelyek kifakadnak, és azok terjesztik igazán a vírust, így még sajnálatból se simogassuk a majomhimlős betegeket. Ez is jól meg tud ijeszteni, bár a szakemberek szerint nem olyan agresszív, mint a koronavírus. Különben, akit beoltottak himlő ellen, az védettnek számít majomhimlő ellen is.
Nem hallottam, hogy azt ajánlanák, amit régen, hogy behevítenek a kemencébe, „akkor rákötik a gyereket a kenyérbevető lapátra, ha meg nagyobbacska, bemászik magától. Rátolják a kemenceajtót, és bennmarad, míg az anyja elmond hét miatyánkot”. A szájhagyomány szerint Kölcsey Ferencet (1790–1838), a himnusz szerzőjét is így kezelték, és szikra pattanhatott a szemébe.