LabdarúgásPászka Lóránd sikerének kulcsa a munka, a kitartás és a hit

2022. május 30., hétfő, Sport

A kézdiszentkereszti Pászka Lóránd tizenkét évvel ezelőtt Magyarországra költözött, hogy megvalósítsa az álmát és hivatásos labdarúgó legyen. A gyulai Grosics Akadémia után 2013-ban, mindössze 17 évesen bemutatkozott a harmadosztályban szereplő Szeged csapatában. Kölcsönben szerepelt a Gyulai FC-ben, majd visszatért az immár másodosztályban érdekelt Szegedhez. 2019 júliusában szerződtette a Soroksár, ahol alapemberré vált, idén februárban pedig teljesült az álma, próbajátékot követően csatlakozhatott a Ferencvárosi Torna Clubhoz. A 26 éves balhátvéd kitartásának, szerénységének és alázatának köszönhetően rövid idő alatt beilleszkedett a 33-szoros bajnok és 24-szeres kupagyőztes együttesbe, amelynek mezében nyártól a Bajnokok Ligája selejtezőjében is bizonyíthat.

  • Pászka Lóránd magasba emelhette a Magyar Kupát. Fotók: Ferencvárosi Torna Club
    Pászka Lóránd magasba emelhette a Magyar Kupát. Fotók: Ferencvárosi Torna Club

– Februárban igazoltál a Ferencvároshoz, azóta megnyertétek a bajnokságot és a kupát. Meseszerű három hónap van mögötted. Hogyan értékeled a csapat teljesítményét és az egyéni hozzájárulásodat?
– Február óta rengeteg minden történt velem, tényleg meseszerűen alakult az eddigi tevékenységem a Fradiban. A csapat nagyon jól teljesített, úgy gondolom, a játékoskeretünk kimagasló a magyar élvonalban, sikerült a bajnokságot és a kupát is megnyerni. Nyilván, a srácoknak ebben nagyobb érdemük van, hiszen én csak a télen csatlakoztam, majd az idény végén lehetőséget kaptam a bemutatkozásra. Azt gondolom, hogy ezzel sikerült élnem, hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez.

– A második mérkőzéseden bebiztosítottátok a bajnoki címet, ráadásul a te előkészítésedet értékesítette Vécsei Bálint, a győztes gól szerzője. Hogyan emlékszel vissza arra a találkozóra?
– Számomra felejthetetlen pillanat volt, ráadásul hazai pályán játszottunk, telt ház előtt az Újpest FC elleni rangadón. Hatalmas élmény volt, szerencsémre a családom is a helyszínen tartózkodott, és átélhették a történteket. Mindenképp maradandó élmény, a gólpassz pedig csak hab a tortán.

– A Fradiban rövid idő alatt közönségkedvenc lettél, hiszen szívvel-lélekkel játszol. Az elmúlt években hatalmas utat jártál be. Milyen kihívásokkal kellett szembenézned?
– 14 évesen elkerültem Kézdiszentkeresztről, azóta nagyon sok akadályon kellett keresztülmennem. Az egyik legnehezebb az volt, hogy a családom fizikai értelemben nem lehetett mellettem, több mint 700 kilométerre vagyok tőlük, amikor Budapesten tartózkodom. Egyértelműen ez volt a legnehezebb, viszont az embernek mindig jönnek nehézségek az életében, sérülésekkel kell megküzdeni, volt olyan, amikor egészen távolinak tűnt az első osztály. A kitartásomnak és a hitemnek köszönhetően, valamint annak a rengeteg munkának, amit beleraktam, meglett az eredménye. Nyilván, szerencse is kellett, hogy most a Ferencvárosban lehessek, de továbbra is szeretném élvezni a csapat és a szurkolók bizalmát, akiktől rengeteg üzenetet kapok. Nagyon hálás vagyok nekik, örülök, hogy sikerült belopnom magam a szívükbe.

 

Nyártól a Bajnokok Ligája-selejtezőben is bizonyíthat

 

– Az elmúlt időszakban ismert játékos lettél, sok szurkoló és labdarúgás-kedvelő ismer. Mennyit változott az életed?
– Változott olyan szempontból, hogy többen megismernek, de ezt a helyén kezelem. A kialakult helyzettől nem szálltam el, nem gondolom azt, hogy nagy játékos lennék. Rengeteget kell még dolgoznom ahhoz, hogy a továbbiakban is lehetőséget kapjak a Ferencvárosban, és a jövőben is ezt szeretném tenni.

– Több évet a másodosztályban töltöttél. Volt olyan időszaka a pályafutásodnak, amikor úgy gondoltad, talán mégsem sikerül az élvonalba jutnod? Mi segített átvészelni ezeket az időszakokat?
– Amikor kudarcok érik az embert, akkor talán felmerül, hogy nem sikerül elérni a kitűzött célt. A magamba vetett hitem révén sosem volt kérdés, hogy szeretnék és majd fogok is első osztályban játszani. Mindig is hittem és bíztam benne. Természetesen, amikor a szegedi csapattal kiestünk a másodosztályból, és a következő idényt a harmadosztályban kezdtük, az nehéz időszak volt. Nehezen tudtam feldolgozni, hogy ez így alakult, de ezeket a csalódásokat hittel túl lehet vészelni.

– Mekkora a különbség egy másodosztályú együttes után a bajnokcsapatban futballozni?
– Természetesen óriási a különbség, hiszen a másodosztály középmezőnyéből kerültem az élvonal legjobb csapatához. Nyilván, az elején nem is játszottam, hiszen kellett egy kis idő, amíg felvettem a ritmust és megszoktam a közeget. Elsőre a különbség leginkább a játék gyorsaságában és a gondolkodásban érzékelhető.

– A bajnokságban öt, a kupában két mérkőzésen kaptál lehetőséget. Balhátvéd létedre hatékony vagy támadásban, zöld-fehér mezben négy gólpasszt már kiosztottál. A posztriválisod az utóbbi időben a sérüléssel bajlódó Eldar Ćivić. Sikerült a bosnyákot kiszorítani a kezdőből?
– Nem mondanám, hogy kiszorítottam a kezdőből, hiszen Ćivić kiváló játékos, tapasztalt, válogatott labdarúgó. Volt egy kisebb sérülése, aztán ahogy megkaptam a lehetőséget, sikerült olyan teljesítményt nyújtanom, hogy miután visszatért a sérüléséből és egészséges volt, ennek ellenére továbbra is én játszottam. Az edzői stáb bizalma nagyon jólesett, igyekeztem élni a lehetőséggel. Ahogy már mondtam, rengeteget kell még dolgoznom ahhoz, hogy stabilan tudjak játszani a csapatban.

 

Zöld-fehér mezben már kiosztott négy gólpasszt

 

– Milyen együtt dolgozni Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedzőzvel?
– Megtisztelő vele dolgozni, korábban az orosz válogatott szövetségi kapitánya volt. Nem ismer félelmet, látszik rajta, hogy sikerorientált, és mindenáron győzni szeretne. Ezt próbálja ránk is kivetíteni, átadni. Nagyon jó szakembernek tartom.

– Rövid pihenő után hamarosan kezditek a felkészülést. Nyártól újabb kihívások várnak rád, hiszen megkezditek a Bajnokok Ligája-selejtezősorozatot, ráadásul kiemeltként. Milyen célokkal, tervekkel vágsz neki az új idénynek?
– Nagyon motivált vagyok, hiszen a selejtezőben komoly feladat hárul ránk, mi pedig szeretnénk ezeket az akadályokat sikerrel venni. Igyekszünk minél jobb eredményt elérni az első számú európai kupasorozatban. Belföldön a bajnoki cím és a Magyar Kupa megvédése alapelvárás, nem is lehet kérdés.

– Nagyon sokan felfigyeltek rád. Vélhetően a jövőben nagyobb elvárásokkal kell szembenézned. Hogyan kezeled ezt a helyzetet?
– Tisztában voltam, amikor a Ferencváros játékosa lettem, hogy hatalmas elvárásokkal kell szembenéznem. Szeretem a kihívásokat, eddig sem kaptam semmit ingyen, az életben mindenért meg kellett küzdenem, így bátran állok a következő kihívások elé is. A lehető legjobban szeretném magam odatenni, és beleállni ezekbe a próbatételekbe. Csupa szív játékosnak tartom magam, szívem-lelkem kiteszem a pályára, abszolút csapatjátékos vagyok.

– Tizenkét éve hagytad el Székelyföldet annak érdekében, hogy megvalósítsd az álmodat. Hiányzik az otthonod?
– Nagyon hiányzik az otthonom, még tizenkét év elteltével is. Amikor visszatérek Budapestre, szükségem van egy hétre, hogy vissza­zökkenjek a hétköznapokba. Azt hiszem, hogy ez, amíg élek, nem változik, amikor tehetem, hazautazom Kézdiszentkeresztre. A nyári felkészülés elkezdése előtt két hét szünetet kaptunk, ezt az időszakot itthon töltöm a családommal, akik ha nem vagyunk együtt, mindig hiányoznak, akárcsak Erdély.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 761
szavazógép
2022-05-30: Sport - :

Pérez sikerével zárult a háromórás futam (Forma–1)

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte a Monacói Nagydíjat. A 32 éves pilóta idei első, pályafutása harmadik futamgyőzelmét aratta. Mögötte a spanyol Carlos Sainz Jr. ért be másodikként, a harmadik helyet pedig a vb-címvédő holland Max Verstappen szerezte meg.
2022-05-30: Sport - :

Jánó és Vasile országos bajnok (Atlétika, utánpótlás)

Két bajnoki cím, egy bronzérem és egy tizenötödik helyezés a sepsiszentgyörgyi atléták mérlege, akik szombaton és vasárnap az U18-as korosztály országos seregszemléjének utolsó, döntő fordulóján vettek részt. A Pitești-en magtartott eseményre a Sepsi ISK két, míg a Sepsiszentgyörgyi MSK egy futóját nevezte.