A külhoni románság napja alkalmából főleg a külföldön dolgozó román vendégmunkásoknak üzent Klaus Iohannis államfő tegnap, Nicolae Ciucă miniszterelnök pedig a határon túli román kisebbségi közösségeket is megemlítette köszöntőjében.
Iohannis szerint május utolsó vasárnapja a szülőföldjük szeretetét szívükben hordozó, határon túl élő románok ünnepe, akiket egy erős, a történelmi viharok közepette is méltósággal megőrzött nemzeti identitás köt össze. Az államfő rendkívül fontosnak nevezte azokat a bukaresti kormányprogramokat, amelyek a külföldön élő románok hazatérését szolgálják, és úgy véli, Románia növekvő gazdasági potenciálja, a külföldi befektetők itteni megtelepedése sok külföldön dolgozó románt arra késztet, hogy visszatérjen. „Csak együtt tudunk olyan erős és virágzó Romániát építeni, amilyent valamennyien szeretnénk” – zárta köszöntőjét.
Nicolae Ciucă miniszterelnök rámutatott: május utolsó vasárnapját azoknak a külhoni románoknak szentelik, akik ősi gyökereik, hagyományaik és kulturális identitásuk révén lelkileg Romániához kötődnek, akkor is, ha a határon túl születtek, élnek vagy dolgoznak. „Több millió román él az országhatárokon kívül. A kormány tevékenységének középpontjában a románok állnak, bárhol is éljenek” – szögezte le. Rámutatott: a külhoni románságért felelős kormányhivatal a történelmi román közösségek nemzeti identitásának megőrzését támogatja oktatási és kulturális programok révén, másfelől a kormány azon dolgozik, hogy biztosítsa valamennyi külföldön élő román jogait és teljes hozzáférését a korszerű digitális ügyintézéshez. Megemlítette: a kormány megtette az első lépéseket a külhoni románok visszatérését elősegítő, 777 millió lejes támogatási program életbeléptetése érdekében, amellyel romániai vállalkozások beindítására ösztönzik hazatérő honfitársaikat.
A román kormány ugyanakkor azt akarja, hogy a fogadó országok tartsák tiszteletben azokat a jogokat, amelyek – saját jogrendjük alapján – megilletik az ott dolgozó románokat.
Romániában 2015 óta május utolsó vasárnapján ünneplik a külhoni románság napját. Az uniós csatlakozás óta eltelt másfél évtizedben több millió román állampolgár költözött Nyugatra. Romániának csaknem 23 millió állampolgára van, állandó lakossága azonban 19 millióra tehető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.