Furcsállhatta, ki tegnap délután Sepsiszentgyörgy belvárosában sétára indult: miért a sötétség, miért nem működik a közvilágítás? S miért a mind egy irányba tóduló apák, nyakukban kisgyerekekkel, anyák babakocsit tolva, nagyszülők ,,figyelemelterelő" szónoklatokat harsogva?
Hát persze, Mikulás jött el, Sepsiszentgyörgyre is, és hozott zsákjában a mindenféle jó mellett meglepetést, nagyot és kedveset szemnek, díszkivilágítást, milyet e város nem látott még, na jó, az örömbe üröm is vegyült, igen sok helyen a felszerelt fények tegnap estére nem gyúltak ki, ,,hála" a díszkivilágítást szerelő áramszolgáltató cégnek, no de sebaj, ami legalább elkészült, az szép, ígéri a még szebbet.
Az ünnepi eseményen a hangulatról a Mikes Kelemen Főgimnázium Mikulás-sapkás, gyertyával felfegyverkezett kórusa gondoskodott, a fények a város polgármesterének vezényszavára — és most legyen világosság! — gyúltak fel, a tömegben Mikulások osztogatták ajándékaikat, s aztán városnéző körútra indult, ki tehette, megnézni a belvárost színben és pompában, a Szent György téren a város névadó szobrán a hős vállán csüngő csillagot, a Vártemplomot első alkalommal díszfénybe öltözve — s tovább is, hiszen a magánszorgalomból ékesített boltok, házak, intézmények mellett a város jó néhány teret, reprezentatív épületet öltöztetett díszbe, s hab a tortán, hogy mikulási ajándékként a Csíki utca is megkapta első aszfaltszőnyegét. A Karácsonyi Fény 2008 a példa nélküli összefogás eredménye — hangsúlyozta többször is Antal Árpád András, az önkormányzat által e célra szánt százezer lej (és nem háromszáz, miként minap tévesen közölte a polgármester) mellett még ugyanekkora összeggel segítettek a városnak jót akaró vállalkozók, kik jutalmul az esti fogadáson díszoklevelet vehettek át.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.