Gyakran tévesen használjuk az amatőr szót: akkor is azt mondjuk valakire, hogy amatőr, ha nem hozzáértő, szakmailag inkompetens, művészeti, tudományos, műszaki teljesítménye gyenge, nem szakszerű és akkor is, ha műkedvelő személyről van szó, aki nem hivatásszerűen, hanem csupán kedvtelésből, rendszeresen vagy alkalomszerűen művel egy adott tevékenységet.
Utóbbi lehet valóban amatőr a szó negatív értelmében, és lehet olyan színvonalas, amely vetekszik a hivatásoséval. Sepsiszentgyörgy azok közé a városok közé tartozik, ahol az amatőr szónak pozitív a jelentése, elismert amatőr képzőművészek, tánccsoportok, kórusok egész sora bizonyítja ezt, akik nem a hivatásos művészeti intézmények árnyékában, hanem inkább azok mellett működnek és viszik a város hírnevét határon belül és kívül. Ezúttal két, több korosztályt is foglalkoztató műkedvelő tevékenységről szólunk, mindkét területen a napokban tartottak évadzáró (évösszefoglaló) bemutatót.
A Művészeti és Népiskola balett szaka százhúsz tanítványának minden mozdulata a klasszikus balettben gyökerezik, de Tüzes Csilla és Cseke Ágnes ezt a tudást szélesebb palettán is kamatoztatja, a musicalek világának zenéjére betanított mozgások a dzsesszbalett felé is hajlanak. Több korosztály csoportjaiban 7–15 éves lányokat (fiúk nemigen jelentkeznek) tanítanak meg az alapvető balettmozdulatokra, erre építik a klasszikus balett bonyolultabb elemeit, a ritmustáncokat, a fő, hogy a mozdulat valóban művészet legyen és a gyermek jól érezze magát benne. Ezt bizonyították legutóbbi évadzáró előadásukban, amelynek nyitányában Antonio Vivaldi Négy évszak című művét vitték színpadra a nagy lányok néhány kisebb balerina közreműködésével, majd A dzsungel könyve, Hair, A padlás, Hajlakk zenéjére koreografált táncokkal léptek színpadra kicsik és nagyok. A varázslat, amit a színpadon láttunk, abban áll, hogy eltérő kultúrájú családok gyermekei, különböző iskolák diákjai a próbák alatt közösséggé formálódnak és szeretik megmutatni, amit tanultak.
Ehhez hasonló élményben volt részünk a Tőkés Csaba Zsolt és Tőkés Edit által alapított és vezetett Kincskeresők Néptáncegyüttes hétfői évadzáró előadásán is, amelyen szintén több korosztály táncos közösségei léptek színpadra, elvezetve a nézőket a gyermekjátékoktól a sárközi ugróson és a bukovinai táncokon keresztül a magyarlapádi és nagyecsedi táncokig. A lányok három-négy főnyi kamaraegyütteseinek éneke, a Szarka Tamás által elindított Kárpát-medencei roma tehetségkutató döntőjében az augusztus 19-i, margitszigeti szabadtéri színpadon megrendezésre kerülő Esthajnal című lemezbemutatóra fellépést nyert Mocsel Hunor örkői tánca az előadás kiemelt pillanatai közé tartoztak – akár lehetett volna hivatásosok produkciójának tekinteni –, összességében a Kincskeresők, a Nagy Kincsek, a Kincsek és az Apró Kincsek azt bizonyították, a kedvtelésből művelt tánc is lehet minőségi és hiteles.
E két példa és sok más, amiben Sepsiszentgyörgy jócskán bővelkedik, a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek műkedvelő mozgalmaira emlékeztetnek, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar ember szeresse és megőrizze saját hagyományait és megismerje más népek kultúráját is.