NEM ÁRTANA, HA FÉLREÁLLÍTANÁK. Az RMDSZ hintapolitikáját elfogadja a román pártok nagy része, egyrészt, mert tartják magukat ahhoz az európai gyakorlathoz, miszerint egy kisebbségi pártnak kormányközelben kell lennie, hogy etnikuma érdekeit érvényesíteni tudja, másrészt dicsérik a magyar tisztségviselőket szakmai megbízhatóságukért. De egy-egy más hang is megjelenik. Van, aki sokallja opportunizmusukat, a hatalomhoz való ragaszkodásukat, van, aki egyszerűen úgy véli, a szövetség vezető politikusainak igen sok pénzt termelő vállalkozásaik vannak, elsősorban az állammal üzleteltek, s nem ártana kicsit félreállítani őket. (Realitatea TV)
NEM MENNEK EGYÜTT ELLENZÉKBE. Több politikai elemző is úgy véli, a D-LP, az RMDSZ és a kisebbségek 18 tagú csoportja alakít majd kormányt a Băsescu által kijelölt kormányfő irányítása alatt. Bármi megeshet, hisz Markó Béla, mikor rákérdeztek az újságírók, hogy együtt megy-e az RMDSZ a liberális párttal, nemes egyszerűséggel jelentette ki, hogy ellenzékbe nem. (Realitatea)
MERRE HÚZNAK A SZOCDEMEK? A szociáldemokraták igen erős csoportja, elsősorban az Iliescu—Năstase köré tömörültek határozottan elvetik a Bocékkal való együttműködést. Ellenzékbe kívánkoznak, vagy a liberálisokhoz húznak. Năstase egy kalap alatt Geoană elásásán is serénykedik. (Antena3)
ÉS A LIBERÁLISOK? A liberálisok sem egységesek, van, aki kormánytényező akar lenni, mások ellenzékbe kívánkoznak, ráadásul Tăriceanu sem áll túl jól a pártban, sokan lapátra tennék. Köztes megoldásként javasolják, foglalja el a képviselőház elnöki székét, igaz, ez Bogdan Olteanunak nem tetszik, ő ugyanis szívesen maradna házelnök. Különben pont ő a szocdemekkel való együttműködés leghangosabb harcosa. (Realitatea)
BENEDEK SZÉLMALOMHARCA. Bepereli a Központi Választási Irodát (KVI) Benedek Imre, az RMDSZ marosvásárhelyi képviselőjelöltje, mivel úgy véli, az intézmény hibájából az őt illető mandátum a szövetség Afrikában és Ázsiában indított jelöltjéhez, Kötő Józsefhez került. A KVI tárgyalta Benedek óvását, és elutasította. Kötő József meglepődve értesült Benedek Imre állításairól. Véleménye szerint, ha az általa begyűjtött 34 szavazatot veszik figyelembe, mások is nyugodtan maguknak vindikálhatnák a helyet. Kifejtette, a politikából is vissza akart vonulni, és csak a nevét adta a múlt vasárnapi választásokhoz. ,,Inkább lett volna ilyen szerencsém a lottón, mintsem a választásokon" — jegyezte meg viccesen. (Krónika)
KIDŐLT A KARÁCSONYFA. Az erős szél ledöntötte a brassói Tanácstéren felállított, huszonkilenc méteres karácsonyfát. A baleset során senki sem sérült meg. A fa díszítését éppen befejezték volna, azonban a munkások az erős szél miatt nem szálltak be a daruskocsiba, a fa kidőlésekor pedig idejében el tudtak szaladni. (Hirkereso.ro)
SZEMBEN AZ AUTONÓMIÁVAL. Constantin Strujan, Hargita megye prefektusa megtámadta a székelyudvarhelyi önkormányzat határozatát, mellyel 2009. március 15-re írta ki a székelyföldi autonómiáról szóló népszavazást. A bíróság ítéletéig a megtámadott határozat érvényét a törvény felfüggeszti. Indoklásában a prefektus több törvény és az alkotmány megsértésére hivatkozott. (Hargita Népe)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.