Remek hétvégén van túl a háromszéki Tompa Krisztián és Ördög Zoltán, miután mindkét sportolónk győzni tudott géposztályában a román motokrossz-bajnokság harmadik, zernyesti fordulójában. Sikerével a sepsiszentgyörgyi Tompa magabiztosan vezeti az MX2-es kategória rangsorát, míg az MX2 Juniorok között versenyző ozsdolai Ördög kétpontosra csökkentette hátrányát az éllovas Nichita Novoidarschiival szemben.
Prundu és Ciolpani után szombaton és vasárnap Zernyesten gyűlt össze a hazai motokrosszos társadalom legjava, mivel a Brassó megyei település adott otthont az országos bajnokság harmadik fordulójának. Ahogy megszokhattuk, az esemény rajtjánál ott volt a Bukaresti Steauanak versenyző sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián és a szintén fővárosi Top Cross TCS színeiben induló ozsdolai Ördög Zoltán is. Sportolóink ezúttal is kitettek magukért, hiszen a versenyhétvégén végig kimagasló teljesítménnyel rukkoltak elő: elejétől a végéig uralták a mezőnyt, és a viadal mindkét futamán magabiztosan győzedelmeskedtek. Tompa az MX2-es géposztályban, míg a boszniai bukása után Ördög az MX2 Junior kategóriában bizonyult a legjobbnak.
„Remek zernyesti viadalon vagyok túl, ugyanis mindkét futamot sikerült megnyernem. Jó volt a megmérettetés, jókat rajtoltam, a szombati esőzés miatt pedig kiválóak voltak a vasárnapi versenyzési körülmények” – nyilatkozta érdeklődésünkre Tompa Krisztián, aki a hétvégén már Bulgáriában rója majd a köröket, hiszen Troyanban rendezik meg a motokrossz Balkán-bajnokság ötödik fordulóját. „Zoltán még húzta egy picit a vállát, de legyőzte a fájdalmát és kiváló versenyzéssel mindenkit maga mögé utasított. Jó start után mindegyik futam elején meghúzta, így a folytatásban biztonságos motorozással elsőkét haladt át a célvonalon. Elégedett az eredménnyel, mivel az volt a célja, hogy Novoidarschii előtt végezzen, és ezáltal csökkentse hátrányát a steauás versenyzőhöz képest.” – összegezte a hétvége eseményeit Ördög István, a tizenöt esztendős motorosunk édesapja.
Az eredmény: * MX2: 1. Tompa Krisztián (Bukaresti Steaua, Husqvarna), 2. Erőss Koppány (Top Cross TCS, KTM), 3. Mihail Golovicichin (moldovai, KTM) * MX2 Junior: 1. Ördög Zoltán (Top Cross TCS, KTM), 2. Nichita Novoidarschii (Bukaresti Steaua, KTM), 3. Mihai Roman Dine (Top Cross TCS, KTM). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.